nlc.hu
Otthon
4 hatásos energiaszint-növelő otthonra

4 hatásos energiaszint-növelő otthonra

Természetes, hogy otthonunk a mindennapi pihenés, a feltöltődés legfontosabb helye. Vagy annak kellene lennie, ám előfordulhat, hogy éppen az ellenkezőjét tapasztaljuk. Lehet, hogy rosszul választottuk a színeket, a növényeket? A feng shui erre is választ ad.

1. A szenvedély színe – a piros

A színek palettáján a piros fontos szerepet tölt be önmagában és kevert árnyalataiban egyaránt. A feng shui lakberendezésben a piros a tűz elem színe, ezért kellő körültekintéssel a megfelelő helyeken és mennyiségben szabad használni. Erre a színre igaz: a kevesebb több! Nagyobb felületeken, például falakon használva igen intenzív, vibráló hatást érhetünk el. Nem véletlen, hogy a színházak drapériái vagy a fogadószőnyegek egy exkluzív üzletben pirosban vagy annak árnyalataiban pompáznak. Már az első benyomás drámai, ugyanakkor felemelő.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra

• Az otthonunkban egy kisebb piros felület – mondjuk: egy kanapé – üde színfoltja lehet a nappalinak, egyáltalán nem kelt zavaró hatást, sőt vidám hangulatot teremt.

• Ha olyan helyeken alkalmazzuk, ahol eddig „pangott” a levegő, megdöbbentően gyorsan pozitívvá változik a helyiség energiaszintje.

• A szín magában hordozza a tenni akarást, a mozgalmasságot és a luxust.

• A nappaliban a pirosat zölddel kombinálva meleg, családias légkört teremthetünk. Elengedhetetlen kellékei ennek az enteriőrnek a kockás, csíkos vagy virágos kiegészítők. Drapérián, ágytakarón, párnákon is megjelenhet a piros, tovább növelve ily módon az otthonos, meleg családi fészek érzetét.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra

• A piros emeli a helyiség hőfokát.

• A kelesztett tészta vagy a kenyér hamarabb megkel, ha piros konyharuhát terítünk rá.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra


2. Kristályok a csilláron

A kristálycsillár évszázadokon keresztül a gazdagságot szimbolizálta. A fényűző kastélyokban, a gazdag polgárok otthonában mindig a látvány középpontjában kapott helyet. Ma már a klasszikus kristálycsillárokon kívül számos variációban kapható, és sok enteriőrbe jól beilleszthető. Mivel az üzletekben többfélét is találunk, figyeljünk arra, hogy nem minden kristály, ami annak tűnik. Mielőtt választunk, nézzünk jól körül, hogy valóban azt kapjuk, amit szeretnénk.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra

• A feng shui a kristályokat különösen előnyben részesíti, hatásuk növeli a csit. Annyira hangulatjavító – és energiagenerátor –, hogy még az északi fekvésű helyiségekben is, ahol egyébként nagyon kevés a fény, képes indukálni a pozitív energiákat.

• A kristályokon áthaladó napfény játéka a falakra vetítve olyan, mint egy szivárvány, egy természetes dekoráció.

• A kristálycsillár már önmagában is gyógyító hatású testnek és léleknek egyaránt.

• Bármelyik helyiségbe ajánlott, de legfontosabb a nappaliban, hiszen itt minden családtag részesülhet áldásos hatásából.

• A kristálycsillár kulcs az egészséghez.

3. Szobanövények

Otthonunkban a növények a növekedést szimbolizálják. Megtisztítják a levegőt a káros anyagoktól, és oxigént termelnek. A feng shui szerint minden életterületnek megvan a saját növénye.
A szobanövény az otthon energiaszintjének barométere. Ha a növény egészséges, szépen fejlődik, akkor ott az energiaszint rendben van, viszont ha megbetegszik, akkor a dolog magáért beszél, vagy nem gondoztuk megfelelően. Azonban a sokadik ilyen esetnél el kell gondolkodnunk azon, min kellene változtatni. A negatív energia ugyanis ránk sincs jó hatással, hosszú távon pedig egészségügyi problémáink lehetnek.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra

• A feng shui általában a kerek levelű növényeket részesíti előnyben, mert jó csit generálnak.

• A hegyes levelűek, mint a jukka, kedvenc ülőhelyünk mellé nem ajánlott, de a lakás olyan részében, ahol pang az energia, oda igen. Ki nem használt „poros” sarokba, tetőtérbe ugyancsak jó hasznát vehetjük.

• Aki kedveli a kaktuszokat, tegye az ablakba vagy a bejárathoz, ott nem okozhatnak gondot, a betörőket viszont elriasztják.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra

• Akár egy szál virág is képes egy helyiséget energiával megtölteni. Gondoljunk csak egy szépen terített asztalra, amelyen vázában friss virág van.

• A virág általában a női energiákat erősíti, ezért is a nők kapják a férfiaktól, és nem fordítva.

4. Zene

Nagyon sok ember érzékeny a hangokra. Egy szép dallam hallatán dúdolgatunk, fütyörészünk, míg a fúrógép zajára vagy a nyikorgásra idegessé válunk. Otthon a megfelelően elhelyezett hangszórók ugyancsak fontosak az emberi fül érzékenysége miatt.

4 hatásos energiaszint növelő otthonra

• Gyógyír a lakás energiájának és nekünk is a szép zene. Kutatók évtizedekkel ezelőtt megállapították, hogy a zenétől még a szobanövényeink is jobban fejlődnek. Érdemes hát kihasználni az akusztikát, és kellemes dallamokkal megajándékozni magunkat és családunkat.

Forrás: www.otthon.hu »

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top