nlc.hu
Otthon
Föld napja 2010: zöldprogramok országszerte

Föld napja 2010: zöldprogramok országszerte

Faültetéssel, tavaszi nagytakarítással, túrákkal és számtalan más zöldprogrammal ünneplik ma országszerte a Föld napját, melyet idén huszadik alkalommal rendeznek meg Magyarországon.

A fővárosban egész napos rendezvény lesz a Gödör Klubban, a Geofizikai Intézet pedig diáknapot tart. A legkisebbek dolgos világnapra készülnek: a Pető Intézet óvodásainak részvételével délelőtt megtisztítják a Kútvölgyi Kórház–Pető Intézet melletti füves területet.

A Föld napja mozgalmat Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató indította el 1970-ben. Az április 22-i világnapot ma szinte az egész Földön ünneplik, az idei lesz a jubileumi negyvenedik.

Föld napja 2010: zöldprogramok országszerte

Számos esemény immár hagyományosan kapcsolódik ehhez a naphoz: a washingtoni Worldwatch Institute 1990 óta minden évben erre a napra adja ki éves jelentését a világ környezeti állapotáról A világ helyzete címmel. A Critical Mass kerékpáros-mozgalom szervezői is gyakran erre a napra – vagy a legközelebbi hétvégére – teszik a felvonulás időpontját. Budapesten idén április 24-én, szombaton tartják a bringásdemonstrációt.

És mégis mozog a Zöld – a Gödör Klub egész napos fesztiválja a 40. Föld napja alkalmából

2010. április 22., csütörtök

10.00 KÖNYVLABIRINTUS-ÉPÍTÉS

11.00 GÖDÖRINDA – ZÖLDINDULÁS: a BME Lakó Tanszék komplex alkotói hét eredményeinek bemutatása, Gödör Klub zöldítési programjának ismertetése, a Föld napi óriás-héliumgömb felengedése

14.00 ÉLHETŐBB VÁROS – műhelymunka civilekkel, szakemberekkel

18.00 HAGYOMÁNYRECYCLING: A Kontroll Csoporttól a civil kontrollig (Bárdos Deák Ági, Kistamás László, Menyhárt Jenő, Kovács Gergő és az MKKP) VAGY Kis magyar Föld napja történet (kerek-asztaltáncoltatás)

20.00 TÁNCHÁZ és FÖLD NAPI AFTERPARTY
20.00 Zselé (ex-Csókolom)
21.00 Bivaly, Csürrentő

Napközben: ÖkoTeregetés, online kapcsolódás a világ Föld napi eseményeihez, filmvetítés, piknik a kizöldült parkban

2010-ben harmadik alkalommal rendezzük meg az ÖkoTeregetést a Föld napján, összesen ez lesz a negyedik ruhacsere-teregetés a múlt évi fesztiválozással a SZIN-en.
Jóval több ruhát vásárolunk meg, mint amennyit igazán szeretünk felvenni, a ruhaipar sem csökkenti, sőt inkább a Föld energiáit merítve növeli a termelést a textilfogyasztás mértéke láttán. Az ÖkoTeregetés üzenete, hogy a megunt, kinőtt, de jó állapotú, vagyis FELESLEGESSÉ VÁLT, DE HORDHATÓ ruhadarabokat cserélve hasznosítsuk, mégpedig úgy, hogy mások kedvelt viseletévé váljanak.

Használjuk a felesleget, hiszen igazi kincsek kerülnek elő más ruhásszekrényéből: hordjuk újra, forgassuk a ruhákat!
Idén nemcsak a fővárosi Gödör ad teret a hatalmas ruhacserének, Győr, Pécs és Szeged is csatlakozik, hogy még többek számára elérhető legyen a rendezvény.
Az ÖkoTeregetés művészi jellegét az a hatalmas ökoszivárvány adja, amelyet az előgyűjtés során leadott ruháink képeznek, és amely a csere kezdetéig díszíti a Gödör menti sétányt.

Időpontok:
Előgyűjtés: átvesszük és leszámoljuk a ruhákat, bónt adunk érte, amivel a Föld napján cserére vagy jogosult.
április 18., 10-től 18 óráig

Ruhákat leadni még az ÖkoTeregetés alatt is, április 22-én 11-től 19 óráig lehet.
Az óriási ruhaszivárvány április 22-én a kora délutáni órákban készül el, cserélni pedig 16-tól 19 óráig lehet. Akinek nem inge, vegye magára, ha hozott cserének valót!

okoteregetes.blog.hu »

Újra nyílik a Gödör bringakölcsönzője, amely idén állandó bringaszerviz-szolgáltatással bővül.

A belépés ingyenes!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top