Otthon

Építs sörkollektort művészekkel és lájkold a fenntarthatóságot!

Szeptember 25-én szokatlan akcióhoz csatlakozhatsz, ha kinézel a Millenárisra, ugyanis Kolin Márkkal, Fiáth Titanillával vagy éppen Szabó Simon rendezővel együtt építhetsz használt sörös dobozokból napkollektort, amelyet a Tiszadorogmai kistérségnek ajándékoznak a szervezők még aznap este.
Tény, hogy az otthonunkban keletkező hulladékanyagokból is lehet olyan eszközt építeni, amivel komoly energiamegtakarítás érhető el. Az úgynevezett sörkollektor egy házilag, sörösdobozokból épített légkollektor, amely a napból érkező UV, infra- és látható fény-sugárzást alakítja át meleg levegővé. Használói azt állítják, hogy egy átlagosnál valamivel nagyobb lakásban (85 négyzetméteren) a fűtésköltség akár 20-25%-át is meg lehet takarítani egy ilyen eszközzel, amely a téli időszakban is működik.

Idén szeptember 25-én ismét a Fenntarthatóságé lesz a főszerep a Millenárison, ahol a látogatók egy rendhagyó fesztivál-konferencia keretein belül ismerkedhetnek meg a fenntartható innováció fogalmával, mindezt ráadásul könnyed, szórakoztató formában.

A Magyar Telekom és a KultúrPart által szervezett harmadik Fenntarthatósági Nap előadói között lesz világpolgár professzor, időjós, a harmadik világban életveszélyben, gyerekmunkáról filmet forgató rendező, továbbá feltaláló és popsztár – olyan művészek, akik saját tapasztalataikat szeretnék megosztani arról, hogy hogyan lehetne élhetőbbé tenni bolygónkat. Az előadásaik mellett mindannyian segítenek egy sörkollektor építésében, amelyet a  nap végén átadnak majd a tiszadorogmai polgármesternek, akik gyümölcsaszalásra fogják használni az eszközt.

Építs sörkollektort művészekkel és lájkold a fenntarthatóságot!

 
A délben induló programsorozat a szakmai előadásokkal kezdődik, ahol többek között Moldványi Ferenc, rendező, Jónás Tamás, költő, Fiáth Titanilla, pszichológus és Kiss Péter feltaláló is beszél majd esélyegyenlőségről, klímaváltozásról, fenntartható fejlődésről. Este hét órától a közönség újszerű bevonásával lesz egy beszélgetés az egyéni felelősségvállalásról. A hallgatóság kérdéseihez a mikrofonok ugyanis csak bringaerőművel működtethetők, azaz csak akkor kap áramot a hangosítás, ha két biciklit hajtanak a résztvevők. Történhet ez természetesen segítséggel is, amivel az egymás támogatását, a közösségi érzést inspirálják a szervezők.

A programok közben a program helyszínein fejenként 3-3 matricával lehet majd „lájkolni” a fenntarthatósági nap kiállítóit és pályaműveit, és az így előálló szavazatok eredményeit is ismertetik a nap végén, amikor is kezdetét veszi az afterparty, amelyen fellép a Besh o droM, a Balkán Fanatik, Szalóki Ági és a Rhythm & Sex.

A részvétel díjmentes regisztrációhoz kötött, mely az esti koncertekre való ingyenes belépésre, valamint napközbeni étkezésre is jogosít.
További információt  programról a www.fenntarthatonap.hu oldalon találsz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése