Október 15-től november 15-ig látogatható a Fővárosi Állat- és Növénykert Barlangtermében a ZOOart című kortárs képzőművészeti kiállítás. Hasonló színvonalú és gazdagságú képzőművészeti bemutatót állatkertben eddig még soha nem láthattak a látogatók, pedig az állatkertek és a művészet között hosszú múltra visszatekintő kapcsolat van. Ez már csak abból is látszik, hogy a tárlat nem egyszerűen egy állatkertben megtartott művészeti kiállítás, hanem az állatvilág, az állatkertek és az élő természet ihlette műalkotások különleges gyűjteménye.
![Állati művek: képzőművészeti kiállítás az Állatkertben Állati művek: képzőművészeti kiállítás az Állatkertben](/data/cikk/9/85027/1.jpg)
„A hatvannál is több kiállító között szép számmal akadnak Kossuth- és Munkácsy-díjasok, kiváló és érdemes művészek.”
Az alkotók közül többen évek óta kapcsolatban állnak az Állatkerttel, sőt némelyikük – tanárként – rendszeresen hozza el diákjait a városligeti intézménybe az állatok természet utáni ábrázolásának gyakorlására. A kiállításon száznál is több alkotás látható, a festményektől a grafikákon át a kisplasztikákig.
A kiállítóterem előterében olyan alkotásokat is láthat a közönség, amelyeket nem emberi, hanem állati művészek alkottak. Az állatkertekben ugyanis megesik, hogy egy-egy értelmesebb állat, emberszabású majom vagy elefánt barátságos viszonyba kerül a papírral, a vászonnal, az ecsettel, a festékkel vagy éppen a zsírkrétával és általában az alkotótevékenységgel. A témával foglalkozó kiállítást és szakmai eszmecserét már korábban is szervezett a Fővárosi Állat- és Növénykert, de ez az első alkalom a művészet történetében, hogy emberi és állati alkotók munkái egy kiállításon kapnak helyet.
![Kortárs képzőművészeti kiállítás az Állatkertben Kortárs képzőművészeti kiállítás az Állatkertben](/data/cikk/9/85027/2.jpg)
Művészi orrszarvúk
A művészettörténet több olyan híres alkotást is ismer, amely valamilyen, az akkori idők állattartó kertjeiben, állatseregleteiben játszódó jelenetet örökít meg. Már az ókori asszír művészek is készítettek „állatkerti” témájú kőfaragásokat. A legismertebb ilyen alkotások azonban az orrszarvúkhoz kapcsolódnak. Ilyen Albrecht Dürer (1471–1528) 1515-ben készült híres orrszarvúmetszete, amely a portugál király által X. Leó pápának ajándékozott indiai orrszarvút ábrázolja, valamit Pietro Longhi (1701–1785) 1751-es festménye, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor a Clara nevű, egész Európán végighurcolt orrszarvút Velencében bemutatták. Az Állatkertben most látható kiállítás két képét éppen ezek a klasszikus alkotások ihlették.
Bővebben: www.zoobudapest.com »