Otthon

Most igazán számítanak rád a rokonaid

2011 az emberszabásúak éve az európai állatkertekben.
Vilmosnak nevezték el a december 9-én született orangután kölyköt.
Vilmosnak nevezték el a december
9-én született orangutánkölyköt

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) ebben a szezonban az emberszabású majmok, vagyis a csimpánzok, gorillák, orangutánok és gibbonok védelme érdekében hirdetett kampányt, amelyhez a szakmai szervezet tagságából eddig 116 állatkert csatlakozott, 23 különböző európai országból. A kampányban természetesen a Fővárosi Állat- és Növénykert is részt vesz.

Szemléletformálás és adománygyűjtés

A kampány keretében az emberszabásúak fennmaradását fenyegető veszélyekre szeretnék felhívni a figyelmet, mi több, a fő látogatási szezonban adományokat is gyűjtenek majd a szabad természetben zajló védelmi programok közvetlen támogatására.

A szeptemberig tartó emberszabású kampány fő célja, hogy felhívja a közvélemény figyelmét az emberszabású majmok fennmaradását fenyegető veszélyekre, illetve hogy támogatást biztosítson azoknak a természetvédelmi programoknak, amelyek célja éppen az ember legközelebbi rokonainak számító fajok megőrzése, védelme.

Ennek érdekében a kampányban részt vevő állatkertek nemcsak szemléletformálással foglalkoznak, hanem támogatásokat is gyűjtenek az emberszabásúak természetes élőhelyein – például a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Kamerunban, illetve Borneó malajziai részén – zajló terepi természetvédelmi tevékenység támogatására. A részt vevő állatkertek összesen egymillió eurót szándékoznak ilyen célokra összegyűjteni.

A tavaly Budapesten született kölykök is segíthetik a vadonban élő fajtársak védelmét
A tavaly Budapesten született kölykök is
segíthetik a vadonban élő fajtársak
védelmét

A Fővárosi Állat- és Növénykert különösen tevékeny részt tud vállalni az emberszabásúakról szóló kampány munkájában, hiszen a tavalyi évben – Magyarországon eddig egyedülálló módon – három emberszabású majom is született a városligeti intézményben. Ezek az egészen fiatal, cseperedő kismajmok, melyek közül Bongo gorilla épp a napokban volt egyéves – nemcsak aranyosak, hanem népszerűségük folytán segítenek az embereket érzelmileg közelebb hozni az emberszabású majmokhoz, fogékonyabbá téve a nyilvánosságot azokra a természetvédelmi problémákra, amelyek ezeket a fajokat kritikus mértékben veszélyeztetik.

2011 az erdők éve is

Miközben az európai állatkertek idén az emberszabású majmoknak szentelnek kiemelt figyelmet, az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) az erdők évének nyilvánította a 2011-es esztendőt.

Az ENSZ által meghirdetett programhoz több ponton is kapcsolódik az európai állatkertek által életre hívott emberszabású kampány, hiszen az emberszabású majomfajok többsége erdős vidéken őshonos, és megritkulásuk egyik fő oka a természetes élettér, az erdők kipusztítása.


Fotók:
Fővárosi Állat- és Növénykert »

2011 az emberszabásúak éve az európai állatkertekbenEmberszabásúak védőangyalai – akik értettek a majmok nyelvén 

Három nő, aki életét az emberszabásúak megismerésének és megmentésének szentelte, és maga mögött hagyva a civilizációt, otthonául a vadont választotta. »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése