Otthon

Véletlenül nyertek a lottón

A család egy bolti eladó hibájából lett milliomos. Soha rosszabb hibát!

Véletlen szerencse
Véletlen szerencse

Az amerikai Hillsborough városában élő családapa, Scott Bennett karácsony előtt pár nappal betért az egyik helyi kisboltba, hogy megvegye a szokásos szelvényeit a Lucky For Life és a Megabucks lottójátékokra. Az eladó azonban félreértette a kérését, és egy másik játékra, a Tri State Megabuck Plusra szóló szelvényeket adott el neki, a férfi viszont észre sem vette a tévedést.

A sorsolást követően Scott fia hallotta a hírekben, hogy a Tri State Megabuck Plus nyertes szelvényét abban a boltban adták fel, ahol ők is lottóznak. Amikor ellenőrizte a számokat, döbbenten látta, hogy náluk van a 2,1 millió dollárt, azaz mintegy 465 millió forintot érő szelvény.

A családfő egy helyi lapnak úgy nyilatkozott, hogy három gyermekük taníttatására, valamint a konyhájuk felújítására költenek majd a nyereményből, és talán vásárolnak néhány utókarácsonyi ajándékot is, de a munkáját sem ő, sem pedig a felesége nem szándékozik otthagyni.

Mindenhol veled leszünk: megjelent a Nők Lapja Café mobilalkalmazása

mobil dobozMit ígér a horoszkópod aznapra, ki villantotta a legtrendibb ruhát a vörös szőnyegen, jól jönne egy klassz recept ebédre? Ezentúl nem kell gép elé ülnöd, hogy mindezt elolvashasd itt nálunk, mert az új Nők Lapja Café alkalmazással akár a buszon ülve vagy sorban állva, de a reggeli kávéd mellett is átböngészheted híreinket!

– Itt töltheted le az alkalmazást iPhone-ra!
– Itt töltheted le az alkalmazást Android mobilra!

– Itt töltheted le az alkalmazást a Windows Phone-ra!

További részleteket és letöltési segítséget itt találsz!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top