Tíz évvel ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy szemétben fogok turkálni. Mi több, a szemétben turkálás határtalan örömmel és izgalommal tölt majd el. Hogy végül miért alakult így, arra csak nagyjából emlékszem, de a történetben szerepelt egy otthon, nagy igények és vágy az egyediségre. Akkor még nagyon fiatalon kaptam rá arra, amit mások kidobnak.
Mások bútoraival rendeztem be régi otthonom
Így kerültem a lomtalanításokra, és így kerültem guggolva a szemétkupacok mellé. Érdekes, akkor még nem volt ennyire elterjedt a hivatásszerű lomizás, így az egyszeri hobbikurkásznak is könnyen termett babér, feltéve, ha nem rézre vadászott. Szinte az egész otthonom régi, mások által megunt bútorokkal volt berendezve, megspékelve egy-két vásárolt antikvitással. Pár éve már csak nagyon nehezen lehet hozzájutni bármihez, leginkább úgy, hogy az ember benyeli azt a békát, hogy fizet a hivatásos lomizónak azért a cuccért, amit egy perccel előbb a szeme láttára dobtak ki.
Lopás lett a bútormentés
Így engem már nem is ért akkora sokként, hogy idén bevezették az új hulladéktörvényt, melynek értelmében minden utcára kitett és tulajdonosa által szemétnek nyilvánított holmi a közszolgáltató tulajdonát képezi. Így aki elvisz bármit az utcáról, az lopást követ el, és ennek alapján szankcionálják is. A pénzbüntetés akár 300 ezer forint is lehet az elemelt tárgy értékétől függően, és aki pénzt akar ezzel keresni, akár hűvösre is kerülhet.
Annak fényében, hogy mekkora szemetelést jelent a tömeges széthordás, milyen áldatlan állapotok uralkodnak a lomtalanítás alatt álló környékeken, a döntést némileg megértem. Ám valahogy mégsem helyes ez így.
Azok a tömegek, amelyek most a lomtalanításból élnek, elvesztik kicsiny kis jövedelmüket. Azok pedig, akik kincseket láttak bele a mások által kidobott tárgyakba, most újabb nehézségekkel néznek majd szembe, ha alkotásaikhoz olcsó alapanyagot szeretnének szerezni.
Mi lesz az újrahasznosítással?
Arról nem beszélve, hogy mennyi lehetőségre váró tárgy, bútor veszik így kárba szemétként kezelve. Pont most, amikor a környezetvédők folyamatosan az újrahasznosítás fontosságáról beszélnek, pont most, amikor a DIY-, avagy csináld magad! mozgalom egyre szélesebb körökben kezd elterjedni, pont most, amikor egyre többen ébrednek rá arra, hogy jobban járunk, ha magunk készítünk lakberendezési tárgyakat, felújítunk régi bútorokat, ahelyett, hogy megvennénk azokat a vackokat, amiket ma az üzletekben árulnak.
Én ezeknek a bútoroknak adtam új életet, és biztos vagyok benne, hogy megérte a fáradozást az átalakításuk, és örülök, hogy adhattam nekik egy új esélyt. A jövőben ezeknek a bútoroknak a sorstársai már csak a szeméttelepekre kerülhetnek:
Itthonról még hiányoznak az átvevőhelyek
Lelkes átalakítóként, DIY-bloggerként egyre nehezebbnek látom a kincsekhez jutás lehetőségét. Nálunk nincsenek úgynevezett Thrift Store-ok és Goodwill shopok, mint Amerikában, ahol tombol a DIY-láz és a lelkes átalakítók fillérekért jutnak hozzá fantasztikus holmikhoz.
Nem lenne rossz, ha nálunk is elterjedne az a szokás, hogy megunt tárgyainkat nem az utcára tesszük lomtalanításkor, hanem elvisszük egy olyan átvevőhelyre, ahol kulturált körülmények között, valóban minimális összegekért eladják őket az érdeklődőknek. Volt már ilyen bolt Budapesten, a lényege az volt, hogy a pénz nagy részét jótékonysági célokra fordították, de ez az üzlet az Üllői úton elég hamar befuccsolt.
Egyre több a garázsvásár, talán ez lesz a guberálás jövője. Addig pedig körbe lehet kérdezni a szomszédokat a lomtalanítás előtt, hogy eleve ne is kerüljön az utcára az, ami nem oda való.
| Szentgyörgyi Kata az ötezer méteres síkfutás ötszörös korosztályos Európa-bajnoka volt, de 25 éves korában váltott, marketingesnek állt, majd a gyerekei születése után indította el a Kicsi Ház nevű blogot, ahol a lerobbant házuk felújítását dokumentálta. Rengeteg régi bútornak adott új életet, és ezzel együtt ő indította az egyik első komoly csináld magad!-blogot itthon. Ha érdekel, milyen csodák kerülnek ki a keze alól, nézz be a blogjára! |
