Nem drágulnak idén a fenyők

nlc | 2013. November 07.
November végétől már árusítják a vágott fákat.

Maradnak a tavalyi karácsonyfaárak, csak a 2 méter feletti fenyőkért kérnek majd több pénzt, azokból ugyanis hiány van – számolt be a kapos.hu.

Az egyik legnagyobb somogyi fenyőfarmon, Csurgón már elkezdték kiszedni a földlabdás fákat, naponta akár több százat is kiemelnek. Miután kiásták, becsomagolják a földlabdát, s úgy viszik a fákat a piacokra. Egy kisebbért 2500 forintot kérnek el, míg egy nagyobb fa akár 8-10 ezer forintba is kerülhet.

A földlabdás mellett már a vágott fenyőket is elkezdték gyűjteni, mivel nem ritka, hogy a magyar termelők külföldi megrendeléseket is teljesítenek. A csurgói farm például Dániába szállít vágott fenyőket. A hazai piacokra azonban csak november végén-december elején viszik a fákat.

Az árak hasonlóak lesznek a tavalyiakhoz: egy átlagos lucfenyő 4-5 ezer, egy ezüstfenyő 6-8 ezer, egy nordmann pedig 10-12 ezer forintba kerül majd.

Ha nem tudod, melyiket válaszd, segítünk eligazodni abban, hogy milyen fajtájú, méretű, színű fát érdemes venned. Bécsben amúgy már kedden felállították a 30 méter magas fát a Városháza előtt.

Exit mobile version