Otthon

“Bébibumm” volt idén az Állatkertben

Szaporítási sikereket ért el 2013-ban az intézmény. Összesen 248 utód, kölyök és fióka született, illetve kelt ki a tojásból.

Kisállatokban gazdag évet zár a Fővárosi Állat- és Növénykert. Az év során 50 különböző állatfajnak születtek kicsinyei, a világra jött utódok száma pedig összesen 248 egyed. Ez az összesítés persze csak a jelentősebb emlős-, madár- és hüllőszaporulatokat foglalja magába, nem tartalmazza viszont a halaknál és különösen a gerincteleneknél világra jött utódokat. Ez utóbbiak egy részét, különösen a nagy tömegben előforduló rovarokat rendszerint nem egyedileg, hanem tenyészetként, csoportosan tartják nyilván.

A legfontosabb szaporítási eredmény, hogy fél évszázad után először újból elefántborjú született Budapesten, de a vombatkölyök, a hét oroszlán-, két tigris- és egy leopárdkölyök, a két kis Mhorr-gazella és a két zsiráfborjú, valamint a jácintkék ara, a hét cseperedő tarvarjú és a huszonhárom flamingófióka is fontos szaporulatnak számít.

És most lássuk az Állatkert idei új lakóit:

Forrás: Fővárosi Állatkert
Forrás: Fővárosi Állatkert

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top