Otthon

Közgazdászból lett ötvös a kétgyerekes anyuka

Fűrésszel és kalapáccsal dolgozik, mégis nőies szakmát űz Réczey Melinda, aki a két gyereke születése után nagyot váltott. Egészen addig aludt benne az alkotószenvedély, amíg a lányai oviba nem mentek. Akkor elvégzett egy ötvösiskolát, és azóta a <a href="http://www.meska.hu/Shop/index/990" target="_blank"> Meskán árulja az ékszereit Sempervivum néven.</a>

– Miért vetted az irányt az irodai munka és a racionalitás világától az alkotás felé?
Közgazdászból lett ötvös a kétgyerekes anyuka– Jó pár évig dolgoztam egy multinacionális cégnél, mielőtt megszülettek a kislányaim. Akkor átgondoltam, mit is szeretnék, illetve hogy egyáltalán mit tudok vállalni, és úgy döntöttem, hogy nem megyek vissza. Időben is nehezen tudtam volna megoldani a két gyermek mellett, és más vágyak kezdtek megfogalmazódni bennem.

– Odáig rendben, hogy leszámoltál a multicéges életeddel, de hogyhogy éppen ötvös lettél?
– Látod, ez jó kérdés, néha én is elcsodálkozom magamon, hogyan is alakult az életem. Kisgyerekként, mint általában a gyerekeket, engem is szinte minden nagyon érdekelt, a kreatívkodás, az alkotás, a rajzolás is. Aztán, egészen hihetetlen, de egy ideig semmiféle kézműveskedés nem volt az életemben, például a gimis és az egyetemi évek alatt. Az ékszerkészítést később, teljesen önállóan kezdtem el. És aztán úgy négy éve, amikor a lányaim ovisok lettek, elvégeztem egy ötvösiskolát.

– Szerinted nőies szakma az ötvösség?
– Ha azt nézzük, hogy fűrésszel meg kalapáccsal dolgozom, akkor nem mondanám tipikusan női szakmának. Ha a szépség, az esztétikum, az ékszer oldaláról közelítem meg, akkor viszont nagyon is nőies szakma. Egyébként havonta egyszer elmegyek egy ötvösműhelybe, mert csak ott vannak olyan nagyobb méretű alapgépek, amelyekre időnként szükségem van, ilyen például a henger vagy a polírozógép. A lakásunk egyik sarkában van az én miniműhelyem, tele kisebb gépekkel, illetve kéziszerszámokkal.

– Az utóbbi időben főleg ezüsttel dolgozol. Mit tapasztalsz, milyen ékszereket kedvelnek leginkább az emberek?
– A saját kollekciómmal kapcsolatos visszajelzések és eladások kapcsán azt mondhatom, hogy a magyar vevők is inkább az igényesebb darabokat részesítik előnyben. A vásárlóim szeretik a nemesfémeket és gyakran keresnek olyan ékszereket, akár saját maguknak, akár ajándékba szánják, amelyek minden nap hordhatóak. A fás kollekcióm darabjai a favoritok, ezt már menyasszonyi ékszerként is választották. Az eddigi legextrémebb, hozzám érkezett kérés pedig egy vadászgörényes gyűrű volt. Egyetlenegyszer csináltam ilyet, emlékezetes kérés volt, az biztos.

– Milyen terveket szövögetsz még?
– Most főleg ezüsttel foglalkozom, de a hosszú távú tervek között szerepel az arany és a nemes fákkal való munka is. Ez teljesen új terep lesz nekem.

– A Meskán Sempervivum a boltod neve. Miért pont ez?
– Ez egy latin szó, a jelentése “mindig élő”. A kövirózsára is használják, ami a növényszombolikában az életerő és a szorgalom jelképe. Pontosan ezért választottam.

NÉVJEGY
Réczey Melinda ezüstből, fémhuzalból, féldrágakövekből és ásványgyöngyökből készít ékszereket. Medálok, nyakláncok, karkötők és fülbevalók kerülnek ki a kezei közül. Hosszú út vezetett idáig: közgazdász volt, majd üvegfestéssel foglalkozott, utána a zsugorfóliás ékszerkészítés technikáját dolgozta ki, végül a drótékszerek felé fordult, és ezzel párhuzamosan ötvösnek tanult. Két kislányával és a férjével Diósdon él. A Meskán saját kis boltjában árulja ékszereit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése