Otthon

Rekordkorán érik idén a cseresznye

A korai tavasz remek termést hoz a jelek szerint, így már május elején szedhetjük a korai cseresznyét, pedig erre még nem sokszor volt példa.

Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy húsvét előtt szinte valamennyi hazai gyümölcsfajtánál bekövetkezzen a teljes virághullás. Idén azonban az extrém enyhe téli időjárásnak köszönhetően a szokásosnál közel egy hónappal korábban indultak virágzásnak a fák.

Általánosságban elmondható, hogy remek termés ígérkezik a korai tavasz miatt, mondják a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének munkatársai. Egyedül a májusi fagyosszentek okozhatnak kárt az előre tolódott érési időszak miatt a gyümölcsökben, amik akkorra már borsónyi méretűek lesznek.

Rekordkorán szüretelhetjük a cseresznyét

Ritkaság: májusban cseresznyeszüret

“Négy évtizedre visszamenőleg mindig húsvétkor szoktak virágozni a cseresznye- és meggyfák. Most azonban az enyhe tél miatt a legkorábbi cseresznyefajta, a Rita már március 25-e környékén virágzásnak indult. Így, ha jó meleg lesz az idő, már május elején szüretelhetünk, amire nem sűrűn akad példa” – mondta dr. Apostol János, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Gyümölcstermesztési Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A cseresznye és a meggy tehát hamarosan el is hullatja a virágait, utána fokozatosan következik a szilva és az alma is: “Április közepéig a cseresznye 90, a meggy 70 százaléka virágzott el, de a mandula- és kajszibarackfák is nagyon hamar virágba borultak. Az őszibarack a teljes virágzása végén van, az alma még most is virágzik, és a héten már a birs és naspolya is megindul” – tette hozzá a szakember.

Rekordkorán szüretelhetjük a cseresznyét

Idén a méhek gond nélkül dolgozhatnak

A szakemberek bizakodóak a termés mennyiségét és minőségét illetően, ugyanis idén a méhek gond nélkül végezhették munkájukat. A tavalyi későn jött tavasz miatt ugyanis akkor szinte egyszerre indultak virágzásnak a gyümölcsfák, és ez jelentősen megnehezítette dolgukat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top