Otthon

Le akarják bontani London legkeskenyebb házát

Elüt az utcaképtől az építési engedély nélkül épült faház.

A hatóságok szerint ez a London keleti részén álló, mindössze 1,8 méter széles ház nem felel meg az előírásoknak, így felszólították az építtetőt, hogy bontsa le azt.

A két téglaház közé beékelt faépületet – mely jelenleg London legkeskenyebb háza – tavaly májusban, építési engedély nélkül kezdték felhúzni. Bár a helyi tanács elrendelte az építkezés félbeszakítását, az építési vállalkozás mégis folytatta, miközben fellebbeztek a határozat ellen.

A helyi hatóságok arra hivatkoznak, hogy az épület elüt az utcaképtől, ezért nem maradhat. A környék lakosainak szintén szórja a szemét a faház. “Bárki is él benne, sajnálom. Az embereknek nem szabadna ilyen helyen élniük, még akkor sem, ha lakáskrízis van” – nyilatkozta a sajtónak egy szomszéd, Claire Weiss.

Le akarják bontani London legkeskenyebb házát

Forrás: metro.co.uk

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése