Otthon

Itt a csodaedény: többé nem fizetünk az ivóvízért?

Sokan nem szeretik a csapvizet, mert klóros, az ásványvíz pedig hiába finom és egészséges, halmokban áll utánunk a flakonokból termelődő műanyagszemét. Ezekre a problémákra is megoldást kínál egy négyezer forintos cserépedény, amit két fiatal magyar tervező álmodott meg. Utánajártunk, hogy ez tényleg működhet-e, mert ha igen, azonnal lemondjuk az ivóvíz-előfizetésünket.

Néhány hete a Facebookon kezdett el körbejárni egy magyar újítás híre, ami lázba hozta az ismerőseinket. Eszerint három magyar egyetemista olyan edényt készített, amely esővízből ivóvizet állít elő olcsón. Még a híradó is leadta. Ez aztán a remek hír! A vízszámlánk is csökken, és a Föld véges ivóvízkészletét sem merítjük tovább. Izgatottan kezdtem utánajárni, mi is ez a speciális berendezés, mit kell tudni róla, na és hol kapható, mert naná, hogy kell.

Igyunk esővizet, vagy inkább ne…

Nincs új a nap alatt

A “Tiszta vizet a pohárba!” projekt részeként létrehozott edény technológiája nem újdonság. Az agyag vízszűrő képességét már az ókorban felismerték: porózus felülete magába szívja a vizet, amely keresztülhalad a likacsos szerkezetén, közben a szennyeződések és baktériumok jelentős része fennakad ezeken az apró csapdákon. 1981-ben aztán egy guatemalai tudós a kerámia felületét ezüstkolloid oldattal kezelte, ezzel 99,98 százalékosra növelte a bakteriológiai védettséget.

Az UNICEF adatai alapján naponta mintegy kétezer, ötévesnél fiatalabb gyermek hal meg a szennyezett víz okozta hasmenéses megbetegedésekben világszerte. Szintén a szennyezett víz okozza több millió gyermek gyakran végzetes megbetegedését: a tífuszt, a vérhast, a kolerát, valamint a bélférgek megjelenését. 

Ezt a módszert használja 1998 óta a Potters for Peace nemzetközi nonprofit szervezet, akik már a világ harmincegy országában segítettek olyan műhelyeket nyitni, ahol ezüstkolloiddal kezelt agyagedényeket gyártanak. Az alacsony előállítási költség miatt az elmaradott terülteken ez a legnépszerűbb vízszűrési módszer. A vízszűrőt használó családoknál kimutatták, hogy a szennyezett víz okozta megbetegedések száma kétharmadával csökkent.

Van egy kis bökkenő

Olvasgatás közben többször felbukkant az a kifejezés, hogy csak a “biológiai szennyeződéseket” tudják ezzel a módszerrel kiszűrni, ezért megkerestem az ÁNTSZ-t, hogy ők mit gondolnak az esővízből nyert ivóvízről. 

“Az ilyen költséghatékony vízkezelő berendezések alkalmazási területe elsősorban a harmadik világ országaiban van, olyan területeken, ahol a biztonságos ivóvíz nem elérhetőmondja Dr. Vargha Márta, az Országos Környezetegészségügyi Intézet Vízhigiénés Osztályának vezetője. – Azonban európai, hazai viszonylatban az a tisztítási fokozat, amelyre az ilyen eszközök képesek, általában nem elfogadható, az ivóvízzel szemben támasztott magasabb szintű követelmények miatt. Ezek a vízkezelő eszközök csak a szennyezések egy részének eltávolítására alkalmasak, és a Magyarországon problémát jelentő arzén például nem távolítható el ilyen módon.

Igyunk esővizet, vagy inkább ne…

Esővízből tehát csak olyan helyen javasolt ivóvizet előállítani, ahol nem áll rendelkezésre más, biztonságosabb ivóvízforrás. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy az esővíz összetétele nem állandó, a légszennyezés mértékétől és jellegétől, a széliránytól, a víz gyűjtésére használt felülettől és eszközöktől függően kémiailag vagy mikrobiológiailag szennyeződhet, de hogy mennyire, az területenként változó, sőt ugyanazon a településen sem mindig egyforma a szennyezettség. “Az esővíz fogyasztása még a kezelést követően is jelenthet problémát túlzottan alacsony ásványianyag-tartalma miatt, amely hosszú távon hiánybetegségeket, szív- és érrendszeri rendellenességeket okozhat” – figyelmeztet a szakértő.

Akkor mégis mire jó?

Mégsem hagyott nyugodni az, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem három végzős hallgatója miből gondolta, hogy ez a kerámiaszűrő a hazai viszonyokra adaptálható lenne. “Azoknak a családoknak az ivóvízszükségleteire gondolunk, akikhez nincs bevezetve a vezetékes víz, vagy anyagi lehetőségeik miatt nem használják azt” – mondja Kocsis Lujza tervező. A “szociális vízszűrő” négyezer forintból előállítható.

Igyunk esővizet, vagy inkább ne…

Az egyetemi projekt előkészületei során megvizsgálták a vezetékes vízellátás és a csatornázottság jelenlegi állapotát. Úgy gondolják, olyan rászoruló családoknál, ahol csak ásott vagy fúrt kútból tudnak vízhez jutni, az ezüstkolloidos kerámiaszűrőjük megoldást jelenthet a víztisztításra. A lányok szerint az árvíz idején fertőzött kutak vizének tisztítása is megoldható ilyen edénnyel. Bár hozzáfűzték, hogy az edény felületén az ezüstkolloidos kezelést évente újra el kell végezni, hogy a hatékonyság megmaradjon, de az csak egy ecsetes felületkezelés, ami otthon is kivitelezhető.

Igyunk esővizet, vagy inkább ne…


Legálisan nem kapható

Úgy tűnik, hogy az agyagedény itthon csak speciális esetekben bevethető. Magyarországnak ugyanis valamennyi településén van közműves ivóvízellátás, a lakosság 96 százaléka számára biztosított a vezetékes ivóvízhez való hozzáférés. Amennyiben valakinél kikapcsolják a szolgáltatást, az ellátást az ellenőrzött vízminőségű közkutakról (illetve lajtos kocsiból, esetleg zacskós vízzel) lehetővé kell tenni a családok számára. (Emlékezzünk csak például, mekkora országos visszhangja volt, mikor az ózdi szegénytelepeken törvényellenesen korlátozták a közkutak vízellátását).

Ahol a közműves ivóvízhálózat nem kiépített (külterületeken, tanyákon), ott a legtöbb esetben saját kútról vesznek vizet, az agyagedényes szűrők használata még ott lehet indokolt. A vízügyi szakember szerint viszont a magánkutak vize is sokféleképpen szennyeződhet, például műtrágyával. Ezért a kerámiaedény hazai alkalmazását leginkább olyan helyzetben tudja elképzelni, ahol jó minőségű víz, mondjuk forrásvíz átmenetileg baktériummal fertőződött, de minden esetben hangsúlyozza a bevizsgálás fontosságát.

A hallgatók eddig egyszer sem tudták bevizsgáltatni a megszűrt víz minőségét, mivel ez sokba kerül, akár több százezer forintot is kérhetnek érte. Magyarországon legálisan (az Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélyével) pillanatnyilag nem is kapható ezüstkolloiddal kezelt agyagedény.

Nagyban gondolkodnak

Nemcsak az egyetemisták álmodtak arról, hogy esővízből ivóvizet kellene előállítani, hanem a divat és design terén már elismert név, az IVANKA is egy vízszűrő rendszerrel rukkolt elő az áprilisi Milánói Design Héten. Egy esőházat építettek meg, amiből egyet már fél éve tesztelnek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban. Ők az esőt az általuk fejlesztett biobetonon keresztül szűrik meg, és egyelőre csak annyit árulnak el, hogy az eddigi víztisztító módszerektől eltérő, forradalmian új eljárást dolgoztak ki.

A magyar tervezők arra alapoznak, hogy az esővíz a legtisztább megújuló vízforrásunk, de mint most megtudtuk, az ÁNTSZ szerint általában közel sem annyira tiszta, hogy egy sima mechanikai szűrés után elérje a csapvizünk minőségét. Mindenesetre rajta tartjuk szemünket a projekten, hiszen tényleg zseniális volna, ha a jövő házai maguknak gyártanák az ivóvizet esőből. Ha tényleg megtörténik az áttörés, feltétlenül beszámolunk róla.

Igyunk esővizet, vagy inkább ne…
Igyunk esővizet, vagy inkább ne…

 

 

Mi az, amit megihatunk?

Az emberi fogyasztásra szánt víznek minden esetben meg kell felelnie a 201/2001 (X.25) Kormányrendeletben rögzített minőségi előírásoknak, függetlenül attól, hogy milyen vízből és milyen módszerrel készült. Emellett ugyanez a jogszabály rendelkezik a vízkezelő technológiák engedélyezéséről: minden olyan berendezést, amely emberi fogyasztásra szánt vizet állít elő, közegészségügyi szempontból meg kell vizsgáltatni, és az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által engedélyeztetni. A vizsgálatnak ki kell terjednie az előállított víz részletes elemzésére. A vizsgálati költség magas, a laboratóriumtól függően akár több százezer forint is lehet, de csak így igazolható, hogy az eszköz csakugyan biztonságos, egészséges vizet állít elő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top