nlc.hu
Otthon
Virágos dekorációk lepték el Székesfehérvárt – fotók!

Virágos dekorációk lepték el Székesfehérvárt – fotók!

Igencsak elcsodálkoztak azok a Székesfehérvárra látogatók, akik nem tudtak a Pünkösdi Virágálom nevet viselő rendezvényről, hogy úton-útfélen virágdekorációkba botlottak. A rendezvényre rendszeresen ellátogatók pedig azért, mert az eddig megszokott főleg élővirágos dekorációk helyett tartós kiültetésekkel, szépségüket hosszan mutató alkotásokkal találkoztak.

A királyok városának is nevezett megyeszékhelyen az idén már 10. alkalommal pompáztak virágdíszben a nevezetes épületek. Az idei rendezvény mottója a “Nyitva van az aranykapu” volt. A szervezők az idén arra törekedtek, hogy a virágdíszekben ne csak a háromnapos  hétvégén ide látogatók gyönyörködhessenek, azok hónapokig a műemlékek mellett maradhassanak. Persze mint mindennek, ennek is ára volt. Változtak a feldíszített helyszínek is,  az Országalma például egyáltalán nem kapott dekorációt. Elsősorban kapukat öltöztettek fel a város kreatív, ügyes kezű virágkötői.

Mi történt, hogy virágos dekorációk lepték el Székesfehérvárt?
 
Mi történt, hogy virágos dekorációk lepték el Székesfehérvárt?
 
Mi történt, hogy virágos dekorációk lepték el Székesfehérvárt?

 

Ez csak egy kis ízelítő, még több kép a Balkonada blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top