Otthon

A füzet, amitől megszeretik a tanulást a gyerekek

Érdeklik a gyereket a tudományos témák, de félsz, hogy egy szakkönyv – még ha gyerekeknek szóló is – csak elvenné a kedvét az egésztől? Készítsetek saját tudományos füzetet interaktív módon.

“Apa, valamilyen tudományos témájú könyvet kell bevinni az oviba jövő héten…” – kezdte a  mondandóját öt és fél éves Kitti lányom egyik délután. Persze nálunk is megvannak otthon a klasszikus ismeretterjesztő könyvsorozatok példányai, így logikus lépés lett volna leemelni egyet a polcról, mégsem ez történt. Ismerem a gyermekem, tudtam, hogy egész kicsi kora óta érdeklődik a “tudományosabb” témák iránt. Mindig szerette figyelni, ha egy-egy földrajzi atlaszt, vagy csak egy autós térképet, vagy éppen országok zászlóit lapozgattam. Izgatottan figyelt és záporoztak a kérdések, ha lefekvéskor a jól megszokott esti mesék mellett a világűrről, a bolygókról meséltem neki.

A füzet, amitől megszeretik a tanulást a gyerekek

Szülőként azt gondolom, hogy ezek a témák minden kisgyermek számára érdekesek, hiszen nap mint nap körülvesznek bennünket – hisz csak felnézünk az égre, és állandóan ott látunk egy égitestet: a Napot vagy a Holdat –, mégis egyszerre titokzatosak is, tehát sok a felmerülő kérdés a kicsikben. Jómagam az interaktívan tanító játékok nagy híve vagyok, így született meg tehát közös gondolkodásban az alapötlet, hogy készítsünk Kittinek saját tudományos füzetet. Semmi olyan nem szükséges hozzá, ami bármelyik kisgyermekes háztartásban ne lenne kéznél: üres füzet, színes ceruzák, filctoll stb.

A füzet, amitől megszeretik a tanulást a gyerekek

Azt is eldöntöttük, hogy a rendelkezésünkre álló A4-es spirálfüzetet szép sorjában ki fogjuk tölteni mindenféle ismeretterjesztő témával. Mi a naprendszerrel kezdtünk, de már készülőben van Földünk részletesebb bemutatásának része, a földrészekkel, légkörrel, de már tervek vannak az élőlények csoportjaira, növényekre, sportokra, foglalkozásokra, családfa, és így tovább. A témák gyakorlatilag kimeríthetetlenek, és készítés közben úgy is a gyermek igénye és érdeklődése szerint alakulnak a dolgok.

A füzet, amitől megszeretik a tanulást a gyerekek
További részletek az Időtetrisz blogon!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top