Demény sikerének titka az, hogy mindenkire hat valamiképp: hol nevetünk a kalandjain, csínytevésein, a már-már szállóigévé vált mondatain, hol pedig elérzékenyülünk nehéz sorsú állattársai történetein. A személyes sztorikon kívül az állatvédelemről és a felelős állattartásról is megvan a sommás véleménye. Elugatja, milyen hely a gyepi, milyen a menhely, miért ne vegyünk szaporítótól állatot, és miért fontos az ivartalanítás.
Milyen az élet egy celebkutyával?
Nehéz. Demény egy arc, ráadásul vizsla, akivel akárki akármit mond, nem egyszerű az élet. A vizsla egy túl okos fajta, akinek állandó kihívásra, foglalkoztatásra van szüksége. Nem elég elvinni egy kétórás hegymeneti sétára, ő utána is képes pörögni. Az agyát kell lefárasztani, ami kihívás, főleg egy nehéz munkanap után.
Nehéz és isteni. Demény, ahogy minden kutya, feltétel nélkül szeret, úgy örül neked, ahogy soha senki más. Ráadásul ő mentett kutya, meglehetősen gazdifüggő, állandóan körülöttem lebzsel, lefeküdni sem tud, csak rám.
Hogyan találtatok egymásra?
Három éve hoztam el Deményt egy menhelyről. A Futrinka Egyesületnek akartam egy fuvarral segíteni, elszállítani hozzájuk egy gazdira váró német dogot. Mikor a telepre érkeztünk, szóltak, hogy van egy vizslájuk is. Mivel a Futrinka Egyesület magyarvizsla-fajtamentéssel is foglalkozik, nem mondtak nemet egy rászorulóra. Így bepasszíroztunk a kisautómba két kankutyát, egy dogot és egy vizslát, és elindultunk az új élet felé. Nem tudtam, hogy ez az én új életem is lesz, pedig Demény azonnal elrabolta a szívemet.
Fotó: Göblyös Péter – Vizslafotózás.hu
Egy posztban azt írtad, hogy Demény szinte megmentette az életed. Mi volt akkoriban veled?
Nem voltam boldog. Nem szerettem a munkámat, összetört a szívem, zsákutcában vergődtem, és sokkal egyszerűbb volt a saját életem és gondjaim helyett valaki mással törődni, valaki más igényeivel, szükségleteivel, örömével foglalkozni. Demény olyan tiszta szeretetet és örömet hozott, új barátokat, új álmokat, amiket nélküle sosem kaptam volna meg. Ezért mindig hálás leszek neki. Még ha kiborogatja a kukát, akkor is.
Miért pont Demény lett a blog főszereplője? Volt már egy másik kutyád, mégis az új kutyusod kapta a főszerepet. Sőt a blogot olvasva Iván, a macskád is erős karakter.
Deménynek van egy arca, egy fejszerkezete, ami egyedivé teszi. Ráadásul amikor hozzám került, igazán rossz volt. Egy rossz kutya pedig mindig sokkal érdekesebb, mint egy jól nevelt. Ha a blog arról szólna, hogy “ma is jófiú voltam, első szóra visszamentem, és láb mellett sétáltam”, nem érdekelne senkit sem. Engem sem.
Iván tényleg nagy arc, de a macska egy antiszociális lény, és mellette én is az lennék. Egy kutyával kénytelen vagy kimozdulni, közösségi életet élni, és így több kalandban is van részed.
Az a döntés, hogy a kutya szemszögéből írod a blogot, gondolom, nem csupán a humor miatt volt fontos.
Nem volt tudatos döntés, hogy az írások Demény nevében szülessenek. Mikor úgy döntöttem, hogy indítok neki egy Facebook-oldalt, hogy ne a saját hírfolyamomat spammeljem tele a mókamiki-fejével, egyértelműnek tűnt, hogy az ő szemszögéből kommentálom a képeket. Mivel ezek az írások jól működtek a képekkel, ez már így maradt. A barátaim szerették, és aztán azt vettem észre, hogy idegen emberek is imádják.
Gondoltad volna, hogy ilyen sikere lesz?
Soha, és még most is nehezen hiszem el. Persze Demény szerint ALAP.
Mi mindent köszönhetsz Deménynek? Úgy tudom, új munkát is ő szerzett neked.
A barátaimat, akik körülvesznek. Ez az egyik legfontosabb. Egy közösséget, ami az oldalán kialakult, mert nem véletlenül ez az oldal kategóriája is: közösség. Nekem ez nagyon fontos, hogy Demény oldala egy olyan hely legyen, ahol az emberek békében és nevetve, olykor könnyezve vannak együtt. Nem egymás mellett, hanem együtt. Figyelünk egymásra, elolvassuk egymás gondolatait.
És igen, a munkámat is Demény szerezte. Amikor karácsony előtt elveszítettem az állásomat, eléggé magamba zuhantam, és végső elkeseredésemben született Demény posztja, hogy Éhen fogunk halni. Szerepelt benne egy mondat, hogy “ha elolvassa ezt egy iskolaigazgató, mentsen meg minket”. Még aznap este kaptam egy e-mailt, miszerint “Egy iskolaigazgató elolvasta”. Azóta újra tanítok, és imádom a Laudert.
Szerinted jobban odafigyelnek az emberek a felelős állattartás kritériumaira, ha azt egy kutya mondja?
Nem feltétlenül. Viszont Demény olyan stílusban mondhatja ezt, ami talán hamarabb célba ér. Nem kell udvariassági formulákkal bíbelődnie, mivel diktátor, elég, ha elugatja az igazságot, és kész. Demény szájából teljesen őszintén jönnek a szavak. Talán ezért figyelnek oda az emberek, nem vagyunk hozzászokva az őszinteséghez.
Fotó: Göblyös Péter – Vizslafotózás.hu
Kaptál már visszajelzést olvasótól, hogy a blogod hatására gondolta át a kutyavásárlást, és nem tenyésztőtől vett, hanem menhelyi állatot fogadott örökbe?
Ó, igen, többször is. Sok deményista lett miattunk gazdi, sok kutya és macska talált otthonra. Amikor ilyen levelet kapok, azt gondolom, már ezért az egy életért is megérte.
A városi legendák egyike, hogy vannak olyan menhelyek, amelyek támogatást kapnak a kutyák után, ezért csak gyűjtögetik a kutyusokat, sőt vannak, akik hasznot húznak az állatokból, például az adományokból Playstationt vesznek. Te önkéntes állatmentő voltál. Hallottál ilyenről?
Ennél sokkal csúnyább történetekkel is találkoztam, amikor az állatvédelemben segítettem, de szerencsére mindig ott volt a másik oldal, olyan egyesületekkel, amelyek tényleg erőn felül megtesznek mindent a kutyákért.
Nem szabad hagyni, hogy azok miatt, akiket csak a pénz érdekel, megbélyegezzenek olyanokat is, akik helyettünk is megteszik azt, amire nincs erőnk. Segítenek ott, ahol a legnagyobb szükség van rá. Ezért nem szívesen rémisztgetek senkit botrányos történetekkel. Inkább felhívom a figyelmet azokra, akiknek a munkája támogatást érdemel.
Többször említed, hogy a kutyások kisebbség, ugyanakkor egy friss statisztika alapján a kutyatartó háztartások aránya Magyarországon 50 százalék, de Budapesten is minden negyedik emberre jut egy kutya. Azért ez egy jelentős kisebbség! Mit szeretnél elérni, változtatni?
Nincsenek hiú ábrándjaim arról, hogy bármit is tudnék változtatni. Én csak meg szeretném mutatni, hogy mi, kutyások, ugyanolyan emberek vagyunk, mint mások. Ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, ugyanúgy tudunk örülni, sírni, csak több körülöttünk a kutyaszőr.
Boldog lennék, ha a társadalom nyitottabbá válna a kutyás életre, ha több lehetőséget kapnánk arra, hogy korlátozások nélkül élhessünk együtt állatainkkal. Sajnos ehhez a kutyások fejében is komoly változásokat kell elérni, mert sokan vannak köztünk olyanok, akik szégyent hoznak a kutyatartókra. Nyitottságra és nagyobb odafigyelésre vágyom.
Általánosítás nélkül nehéz erről írni, de úgy érzem, a kutyatartás falun teljesen más jellegű kötődés, mint városokban. Ugyanakkor vannak, akik gyermekként tekintenek a kutyájukra. Ítélkezni egyik felett sem lehet, mégis kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről.
Igen, nem szabad általánosítani. Az mindenesetre igaz, hogy falun a kutya még mindig inkább csak jószág: az a dolga, hogy őrizze a házat. Pedig a kutya társállat, aki nem helyettesít emberi kapcsolatokat, nem pótol gyereket. A kutya olyan részét érinti meg a szívednek, ami direkt négylábúak számára van fenntartva.
Fotó: Göblyös Péter – Vizslafotózás.hu
Mennyiben lesz több a könyv, mint a blog?
Ez nagyon nehéz volt, hiszen nem hagyhattam ki azokat a témákat, amiket megírtunk a blogban, mégis fontosnak tartottam, hogy ne csak a blogposztokat adjuk ki könyvbe kötve. Született egy kerettörténet, és ehhez illesztve építettük fel a kalandot részben a már meglévő, népszerű írásokból, részben új gondolatokból.
Az is nagyon fontos, hogy a könyv népneveljen is egy kicsit, felhívjuk a figyelmet a felelős állattartásra, sőt a kiadóm felajánlotta, hogy a könyv bevételéből támogatja a Futrinka Egyesület munkáját, ami nekem nagyon sokat jelent.
A könyv után milyen terveid vannak?
Nem tudom, még sosem írtam könyvet, nem tudom, milyen érzés lesz, milyen visszhangja lesz. Félek tőle kicsit. Nem tervezek semmi nagy durranást, szeretném így folytatni a blogunkat, ahogy eddig, leírni, ami a szívünket nyomja, ami épp történik velünk, körülöttünk. Hogy van-e a fejemben másik könyv, történet vagy bármi? Van. Megszületik-e? Attól is függ, várja-e valaki.
A könyvbemutatóra viszed Deményt magaddal? Nem félsz, hogy lebontja a pódiumot?
Ott lesz Demény, tudom, hogy lebontja a nem létező pódiumot, de lesz ott háromszáz ember, aki azért jön, hogy lássa, szóval majd ők bébiszittelik, míg Alföldi Róbert felolvas. Tuti hoznak töpit, azzal betömik a száját. Legrosszabb esetben Demény lesz az első író, akit kivezettetnek a saját könyvbemutatójáról.
