„Bepótoltam mindazt az alvást, ami az esküvő és az azt megelőző készülődés miatt kimaradt.”

„A szervezés, evés, táncolás, nevetés, beszélgetés, sírás után tökéletes volt együtt a semmittevés.”

„Mivel abban az államban, ahol élünk nem engedélyezik azonos neműek házasságát, így 16 órát autóztunk, hogy egy másik helyen összeházasodhassunk. Az esküvő másnapján hajnali ötkor keltünk, hogy időben hazaérjünk, és a következő nap már mehessünk is vissza dolgozni.”

„Ruhában úsztunk a tengerben, mert megtehettük. Ezen a képen fiatalok vagyunk, boldogok és végre házasok is.”

„200 ember volt és egy három hónapos. Kidőltünk.”

„Az esküvő másnapján rohangáltunk a városban, hogy visszavigyük a kölcsönzött ruhát és az ékszereket, csak egy kávézásra volt időnk, hogy megpihenjünk.”
