nlc.hu
Otthon
7-9 milliót fizetnénk egy lakásért

7-9 milliót fizetnénk egy lakásért

Az 50-60 négyzetméteres lakások iránt a legnagyobb a kereslet. Ahogy távolodunk ettől a méretkategóriától, úgy csökken a vevői érdeklődés is.

A most megjelent hivatalos adatok az ingatlanpiac fellendülését mutatják. A forgalom emelkedik, az árak is felfelé araszolnak. Az előző negyedéves KSH-jelentéseknél is látható volt már egy folyamatos felívelés, ami nem torpant meg az év utolsó három hónapjában sem. A 2014-es év során az előző évihez képest 30 százalékkal bővült a lakáspiaci forgalom Magyarországon. Mindez együtt járt az árak szerényebb mértékű, 3,9 százalékkal emelkedésével. A növekedés elsősorban a használt lakások piacát érintette, hiszen az új építésű lakások forgalma a teljes forgalomnak mindössze 2,8 százalékát teszi ki.

Nőnek az árak

A statisztikai hivatal adataiból az is kiderül, hogy bár a lakáspiaci forgalom mindenhol élénkült, nagyobb mértékű növekedéssel a nagyobb városokban találkozhattunk. Olyannyira, hogy a Budapesten értékesített lakások száma már megközelítette a 2008-as évi, vagyis a válság előtti szintet.

Ennek hatására egyébként az átlagos négyzetméterárak 226 ezerről 236 ezerre emelkedtek a fővárosban. Az ország többi részén eltérő mértékű drágulás volt a jellemző. Voltak olyan országrészek, ahol inkább a családi házak, máshol a társasházi lakások ára növekedett nagyobb mértékben.

Lakást, de olcsón

A Balla Ingatlanirodák saját statisztikai adatai szerint jelenleg a legnagyobb érdeklődés a társasházi lakások iránt mutatkozik: közel háromszorosa a családi házak iránt érdeklődők számának, miközben a telkek és üdülők piaca elhanyagolható. A vevői érdeklődés Zuglóban a legnagyobb, a IX., XI. és XIII. kerület továbbra is népszerű. A kétszobás elrendezés a legkeresettebb, talán azért, mert az 50-60 négyzetméteres méretkategóriában ez a leggyakoribb megoldás. Népszerű még a háromszobás elosztás, amibe sokféle egész és félszobás variáció tartozik bele. Több ezer ügyféligény feldolgozása alapján a legtöbb keresés 7 és 9 millió közé esik az ingatlaniroda szerint. Vagyis e két szám között húzódik a legkeresettebb értékkategória, bár az is igaz, hogy sokan akarnak 6 millióért lakáshoz jutni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top