Kacsó Hajni, a KITSU márkanév megalkotója nem ismer lehetetlent. A 28 éves hajdúböszörményi dekoratőr lány tele van álmokkal, egyedi ötletekkel és szeretettel. Hivatásához való hozzáállása pedig példaértékű és követendő.
Mesélj magadról! Mióta foglalkozol dekorációs kellékekkel?
Kacsó Hajni vagyok, 28 éves, Hajdúböszörményben élek, és itt is dolgozom egy dekor stúdióban mint dekoratőr. Mondhatni gyerekkorom óta foglalkozom kreatív dolgokkal. Úgy neveltek fel, hogy nem az ajándék értéke a fontos, hanem hogy milyen szeretettel és figyelemmel ajándékozunk. Ezért sokszor kézzel készült ajándékokkal leptem meg szeretteimet, és ez azóta sem változott, most pedig én készíthetem el mások ajándékait. Körülbelül 5 évvel ezelőtt kért meg egy barátnőm, hogy segítsek neki egy fényképes ajándékot készíteni, ekkor jöttem rá, hogy a polisztirol, amiből a díszléceket készítik, mennyire sokoldalú anyag. Csak egy speciális vágógépre van szükség, és rögtön kivitelezhetőek az ötleteim. Értek a grafikai programokhoz, így már semmilyen akadály nem volt előttem, hogy megvalósuljanak a terveim. Legelsőnek fényképes órát készítettem a családtagoknak. Ezt meglátva többen kértek tőlem ilyen órát. Nem reklámoztam magam sehol, az ismerőseim tudták, hogy milyen kreatív vagyok, így bátran fordultak hozzám, ha ajándékozásról volt szó. Megkerestek ötleteikkel, hogy meg tudnám-e valósítani őket. Szerencsére egy sem fogott még ki rajtam. Ezt például nagyon szeretem a munkámban, hogy folyamatos kihívást jelent.
Honnan a névválasztás?
Sokan mondták, hogy szükségem lenne egy oldalra, ahol meg lehet nézni miket csinálok. Végül beadtam a derekam, és nem bánom. Sok munka van egy ilyen oldal gondozásával, de megéri, mert így már az egész országból kapok megkereséseket. Mivel lett oldalam, kellett egy márkanév is. Egyszer csak eszembe jutott, hogy régen volt becenevem és igaz, ma már senki nem hív így, de márkanévnek jó lenne. Annak idején az egyik barátom ragasztotta rám, valószínű a vezetéknevem és a magasságom miatt. Így lett a nevem KITSU.
Mi a fő profilod?
Azért nehéz válaszolnom erre a kérdésre, mert nincs ilyen. Bármilyen ötletet, kérést megvalósítok, addig megyek, míg meg nem csinálom. Legjobban úgy lehetne, megfogalmazni, hogy én egy kreatív megvalósító vagyok azoknak az embereknek, akiknek vannak ötleteik, de nem tudják megcsinálni, gépek, eszközök, kézügyesség hiányában. Természetesen saját ötleteim is vannak, de azok most háttérbe szorultak, szerencsére a sok megkeresés miatt.
Milyen alkalmakra készítesz a leggyakrabban akár fából, akár műanyagból ilyen dekorációs kellékeket?
Talán esküvőkre rendelnek a legtöbben, hiszen ott, először is szükség van egy meghívóra, amit szintén szoktam készíteni. Mostanában leginkább a romantikus stílust kedvelik, de volt már olyan kérés is hogy készítsek meghívót egy forgalmi engedély alapján. Szeretem az ilyen általánostól eltérő dolgokat, ezeket a legjobb csinálni.
Aztán jön a kreatív fotózás. Erre is kértek már tőlem kellékeket, fából monogramot, feliratokat és girlandot. Szóval minden, ami esküvő: ültető kártyák, menülapok, asztaldíszek, tortadíszek, köszönőajándékok és jókívánsággyűjtő. Merthogy ilyen is van. Mindenki azt szeretné, hogy az ő nagy napjuk legyen a legkülönlegesebb. Mivel ennyi minden szükséges az esküvőkhöz, ezért elkezdtünk összedolgozni a családban. Így Balogh Renáta, Molnár Gina és én készítjük az esküvői dekorokat. Idén eljutottunk odáig, hogy a teljes dekorálást el tudjuk vállalni, a meghívótól a teljes terem- vagy kültéri dekorációig.
A szülinapra rendelt meglepetések is gyakoriak, illetve a szezonális ajándék és dísztárgyak. Ilyenkor nemcsak az egyedi feliratos fényképkeretekre van igény, hanem a karácsonyi dekorációkra is. Minden évben kitalálok egy-két új ajtódíszt, illetve most épp egy különleges adventi naptáron agyalok, fejben nagyjából már elkészült.
Volt valami nagyon különleges kérés, amit kihívást jelentett elkészíteni? Ha igen, mi volt az?
A legelső fából készült tárgyam. Az volt a legnagyobb kihívás eddig, mert hosszú volt az út a tökéletes végeredményhez. Fával nem olyan egyszerű dolgozni, mint ahogyan azt sokan gondolnák. Mire kijártam az utat, hogyan tudnék fából kivágni egy családnevet, volt néhány álmatlan éjszakám. Amikor pedig megtudtam, hogy majd az egyik miniszterünk fiának viszik nászajándékba, még nehezebben ment a munka. Majdnem ki is csúsztam a határidőből, de ahogyan lenni szokott, valahogy most is készen lettem.
Mi volt az eddigi legkedvesebb munkád? Esetleg van valamilyen kedves történeted, amit szívesen megosztanál?
Ezt is nehéz megválaszolni, mind kedves számomra, volt olyan, ami annyira tetszett, hogy még egy kicsit el is sírtam magam. Attól vagyok igazán boldog, amikor látom az arcokon, mennyire tetszik a munkám. Nagyon szeretek ajándékozni, meglepetést okozni. Most ami a szívemhez közel áll, azt egy nagyon kedves gyerekkori barátnőmnek készítettem a kisfia születése alkalmából a gyerekszobába, egy Kornél feliratot.
Inkább a fából készült termékeidet szeretik jobban vagy a fémből, műanyagból készült kellékeket?
Az anyagot én választom meg attól függően, mi a kérés. Polisztirolból már rég nem dolgozom, nem időtálló, sérülékeny, nem lehet letörölni, az évek alatt porossá válik. Ezért javaslom mindenkinek, hogy inkább a strapabíró anyagokból készüljön az ajándék. Nem csak műanyaggal és fával dolgozom, hanem textillel is, édesanyámnak köszönhetően elsajátítottam ezt is. Varrtam már babzsákot, mesefigurákat, girlandot. Nemrég fémmel is dolgoztam, mert kulcstartókat rendeltek, de arra is volt már példa, hogy bakelitlemezből vágtam ki Batmant órának.
A legtöbb igény habosított műanyagra érkezik. Az egyik legkedvesebb visszatérő vendégem műszempilla-építő. Az ő kérésére készült ebből az anyagból egy “I love Lashes” felirat, ami azóta több szépségszalonban is megtalálható, mert másoknak is megtetszett ez a dekoráció.
Mik a terveid a jövőre nézve?
Legnagyobb tervem, álmom, hogy a KITSU egy ismert márkanév legyen. Tudom, hogy messze még a cél, de én hiszek ebben. Lépésről lépésre előrehaladni, fejlődni, új anyagokat, technikákat megismerni, és azt az utat, amit én jártam ki, azt senki nem veszi el tőlem.