nlc.hu
Otthon
Megemelik az állami gondozottak otthonteremtési támogatását

Megemelik az állami gondozottak otthonteremtési támogatását

Valamivel magasabb összegű otthonteremtési támogatást kaphatnak az állami gondozásban nevelkedők, ugyanakkor az igénybevétel feltételeit is szigorították.

Nyolc év után először emeli a kormány a gyermekvédelmi szakellátásból kikerülők otthonteremtési támogatását – derül ki a gyermekvédelmi törvény módosításának tervezetéből. Az előterjesztés szerint az otthonteremtési támogatás célja, hogy pénzbeli ellátásként az olyan, családi háttérrel nem rendelkező fiatal felnőtteket támogassa, akik legalább 3 évet töltöttek gyermekotthonban, és vagyonnal nem rendelkeznek.

A tervezet indoklásában az Emberi Erőforrások Minisztériuma elismeri, az otthonteremtési támogatás összegét az öregségi nyugdíj legkisebb összegének arányában határozták meg, és mivel a nyugdíjminimum emelésére nyolc éve nem került sor, így az mára sokat veszített az értékéből.

Albérletre futja az otthonteremtési támogatásból

Ha a tervezett módosítást az Országgyűlés elfogadja, az állami gondozásban nevelkedő fiatalok valamivel több pénzre, de szigorúbb feltételekre számíthatnak nagykorúvá válásukat követően. Aki több mint öt évet töltött gyermekotthonban, az eddigi 1,7 millió helyett 1,9 millió forint otthonteremtési támogatást kaphat, de ez még mindig nagyon kevés az önálló lakás megvásárlásához.

Valamivel magasabb összegű otthonteremtési támogatást kaphatnak az állami gondozottak

Az emelés mértéke alig 11-15 százalékos, amely valamennyi kategóriában 199.500 forintot jelent, vagyis messze elmarad a 2008 óta tartó értékvesztéstől. Márpedig az összeg már korábban is igen kevés volt ahhoz, hogy az állami gondozásból kikerült fiatalok valamirevaló lakást vehessenek a pénzből.

El kell számolniuk a támogatással az állami gondozott fiataloknak

A tervezett módosítás számos szigorítást tartalmaz annak érdekében, hogy a fiatalok kizárólag lakáscélra fordíthassák a pénzt. A támogatásnak azt a részét, amit nem lakhatásra fordítanak, vissza kell fizetniük. Albérletre ugyan fordíthatják az otthonteremtési támogatást, de a pénz csak átmenetileg fedezi kiadásaikat, így előbb-utóbb utcára kerülhetnek.

A fiataloknak legkésőbb a támogatás megállapításától számított egy éven belül, okmányokkal igazoltan kell elszámolniuk a pénzzel. A gyámhivatal ugyanakkor a fiatal kérelmére méltányosságból elengedheti, csökkentheti a visszafizetendő összeget, illetve arra részletfizetést engedélyezhet.

Alapesetben a gyermekvédelmi szakellátás 18 éves korig, az állami gondozott gyermek nagykorúvá válásáig nyújt otthont a fiataloknak, utána menniük kell, útravalóul a fent említett szerény összeget kapják – írja a Magyar Nemzet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top