nlc.hu
Otthon
Olcsósodhat jövőre az albérlet

Olcsósodhat jövőre az albérlet

Még nem fogadták el azt az adócsomagot, melynek köszönhetően változhat az albérletpiac, de ha megszavazzák, akkor a lakóhelyüktől távol dolgozó alkalmazottaknak adott lakhatási támogatás adómentes lehet, és a munkáltató adókedvezményt is kaphat. A javaslat fehérítheti az albérletpiacot.

A bérelt lakások piacán is változásokat eredményezhetnek a parlamenthez kedden benyújtott törvénymódosító javaslatok – értékelte friss elemzésében a tervezett változtatásokat az Ingatlan.com.

Balogh László, az ingatlanhirdetési portál vezető gazdasági szakértője szerint látható, hogy a lépések a gazdaság, ezen belül az albérletek piacának fehérítését, emellett a távolabbi településen lévő munkahelyválasztást is ösztönözhetik. A tervekben ugyanis többek között szerepel, hogy a munkáltató adómentesen nyújthat lakhatási támogatást munkavállalójának, amennyiben a hetente legalább 36 órát dolgozó alkalmazottja állandó lakhelye minimum 60 kilométerre van munkahelyétől, vagy az oda- és visszautazás ideje meghaladja a három órát.

A lakhatási támogatás mértékét a minimálbérhez köti a tervezet, mégpedig úgy, hogy a foglalkoztatás első két évében a minimálbér 40 százalékát fizetheti adómentesen a munkáltató, a következő két évben az igazolt bérleti díj negyedét, majd az ötödik évben 15 százalékot adhat, ez pedig havi szinten több tízezer forintos támogatást jelenthet a munkavállaló számára.

(via Origo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top