Majom zuhant a kenyai Guturu vízierőmű transzformátorára kedden. Az erőmű, mely az ország áramellátásának több mint háromnegyedét biztosítja, emiatt leállt, és áramszünet lett egész Kenyában. Igaz, ezt legfeljebb a lakosság 23 százaléka érzékelte, ugyanis mindössze ennyien használják az országban az elektromos hálózatot.
Négy órába telt, mire a hibát helyreállították. Aki pedig a majomért aggódna, az is megnyugodhat, az állat ugyanis túlélte a kalandot, és egy állatvédő szervezetnél helyezték biztonságba.
Az erőművet egyébként elektromos kerítés védi az állatoktól, illetve az állatokat az erőműtől, így nem tudni, hogy a majom hogy juthatott be. Mindenesetre azt ígérik, hogy fokozzák a biztonságot annak érdekében, hogy ne fordulhasson elő többé hasonló.