nlc.hu
Otthon
Nézz be egy igazán kicsi és csinos pesti lakásba!

Nézz be egy igazán kicsi és csinos pesti lakásba!

Az élet csupa kompromisszum, ahogy általában egy otthon kialakítása is az. Kivéve, ha a tulajdonos egyedül él, és egy tervező segítségével minden tekintetben önmaga képére formálhatja a tereket – ahogy Évi is tette új lakásában, melynek minden zuga a nőiességet és a harmóniát hirdeti.

Ez a lakás éppen ideális volt Évi számára, hiszen a konyhát és az étkezőt is magában foglaló, tágas nappalin kívül a tárolókkal felszerelt előszobával, kényelmes hálóval és fürdővel kialakított elrendezés minden szempontból megfelelőnek tűnt neki.

Fotó: Székely Péter
Fotó: Székely Péter

Kovács Dóra enteriőrtervezővel nagy lelkesedéssel vetették bele magukat a felújításba, amelyben elsődleges cél a lágyság és a nőiesség megteremtése volt. Bár Évi kedvence a napsárga és a púderrózsaszín, az enteriőrt alapvetően semleges tónusokkal alakították ki, amihez meleg földszíneket, illetve elegáns szürke és fehér árnyalatokat használtak. Ennek megfelelően a burkolatok, a falak, sőt a bútorok zöme is mind visszafogottak, finoman összehangolva, míg az egyediséget egy-egy markáns színfolt vagy rendhagyó megoldás teremti meg.

Fotó: Székely Péter
Fotó: Székely Péter
Fotó: Székely Péter
Fotó: Székely Péter

(Styling: Horváth Vera)

A teljes cikk az OTTHON magazin augusztusi lapszámában olvasható. De további inspirációk, lakberendezési megoldások és újdonságok találhatók az otthon.com weboldalon is.

További érdekességek a tartalomból:

Óceánparti búvóhely Dél-Afrikában

Egyedi eklektika Buda zöldövezetében

Tervezz velünk konyhaszigetet

Modern kiskert a városban

Nosztalgia dáliával

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top