Tiszajenő egyszerű, majdnem egyutcás – de az jó hosszú – település Szolnok és Tiszakécske között félúton, itt palackozzák a keserű- és glaubersós Mira gyógyvizet. Tiszajenőnek van vasútállomása – kettő is –, van iskolája, étterme, kocsmája és számos üres építési telke. Ezeket öt forintért adja most a faluvezetés azoknak, akik házat építenek rá, és érvényes építési engedélyt szereznek meghatározott időn belül.
Az akcióval a lakónépesség megtartását és növekedését szeretnék elérni a faluban, amire van is esély. Jelenleg két ötforintos telek vár gazdára Tiszajenőn, ahol az egyikre már be is adták a pályázatot. Pozitív elbírálás esetén csak öt forintot kell fizetni a kétezer négyzetméteres telekért, és három éven belül építési engedélyt szerezni a felépített házra. A Tisza-parti falunak nem ez az első telekakciója, korábban 0 forintért is lehetett telket szerezni Tiszajenőn.