Meredek emelkedőn a lakáspiac

nlc | 2017. Január 28.
A múlt év harmadik negyedévében is pörgött a magyarországi lakáspiac. A KSH pénteken megjelent adatai szerint a múlt év első kilenc hónapjában 99,3 ezer lakás cserélt gazdát, szemben 2015 és 2014 azonos időszakában eladott 84 ezer, illetve 72 ezer lakással. Az lakáspiaci élénkülést bővülését alátámasztják az ingatlan.com adatai is: 2016-ban 23 százalékkal több lakóingatlant hirdettek meg a magánszemélyek, mint egy évvel korábban, az eladó lakást keresők száma pedig 18 százalékkal nőtt.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve azt mondta: “A friss számok nem jelentenek meglepetést, beleillenek az eddigi trendbe. Egyértelműen mutatják azt, hogy mind a keresleti, mind a kínálati oldalon jelentős volt a bővülés. 

A szakember azt is elmondta, hogy a lakáspiaci forgalom döntő részét a használt lakások adták. A múlt év első kilenc hónapjában ugyanis 2832 értékesítésre szánt új lakás volt a piacon, ez ugyan 40 százalékos növekedést jelent éves szinten, de számosságában még mindig nagyon kevés. A szakember utalt arra is, hogy a múlt év első kilenc hónapjában 2528 új építésű lakást értékesítettek, az eladott új lakások mintegy fele 2015 előtt épült épületben volt. Tehát sok olyan új lakás került ebben az időszakban piacra, amely már korábban elkészült.

A szakértő közölte azt is, hogy a hivatalos adatok szerint a múlt év harmadik negyedében a használt és új lakások tovább drágultak. 2015 hasonló időszakához képest a használt lakások 10, az újak pedig több mint 8 százalékkal drágultak, ám reálértéken számítva – az inflációt is figyelembe véve – ugyanakkor még alacsonyabbak, mint 2008-ban.

Az ingatlan.com előrejelzése szerint az idén kiegyensúlyozottabbá válhat az ingatlanpiac a használt és új lakások piacán várható kínálatbővülés miatt. Ez pedig mérsékelheti a lakásdrágulás ütemét. 

Olvass még több cikket lakás témában itt, az NLCafén:

Exit mobile version