nlc.hu
Otthon

Húszezer forint a kacsamáj

Elszálltak a baromfiárak: a kacsamáj már 20 ezer forintba kerül

Egyes vendéglátóhelyeken emiatt idén nem is kerül majd a menüre Márton-napi libavacsora.
Úton átsétáló liba.

Közeleg a Márton-nap és ez idén a vendéglők számára igen nagy fejfájást okoz. Az ünnepi hagyományokhoz elengedhetetlen ugyanis libavacsora, a szárnyas ára azonban jelentősen megugrott az utóbbi időben. Az áremelkedések miatt több vendéglátóhelyen le is mondtak a Márton napi lakoma tálalásáról. Egyébként nemcsak a liba, hanem valamennyi baromfi jelentősen drágult a tavalyi évhez képest – derült ki az ATV Híradó riportjából.

A műsor riporterének Koplányi Csaba, a balassagyarmati Húsáruház munkatársa arról számolt be, hogy már nem csak havonta, hanem hetente emelkedik a baromfitermékek ára. A tavaly 2700 forintos áron kínált kacsacomb idén már 4500 forintba kerül, míg a kacsamáj, mely egy évvel ezelőtt 10-12 ezer forintba került, most 20 ezer forint.

A műsorban megszólaltatták több csirketelep munkatársát, és a szakemberek mind arra panaszkodtak, hogy a költségeik nagyon jelentősen emelkedtek az elmúlt hónapokban. A szakemberek szerint csak erre az évre még legalább 15-20 százalékkal drágul a baromfi termékek ára a boltokban.

Arról, hogy a különböző élelmiszerárak hogyan szálltak el az elmúlt időben, több ízben is írtunk. Már szeptemberben volt olyan élelmiszer, mely 162 százalékkal drágult és azóta tovább romlott a helyzet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top