nlc.hu
Gasztro
Elszabadult élelmiszerárak

Elszabadultak az árak, van élelmiszer, amely 162 százalékkal drágult

162 százalékos áremelkedéssel is találkoztak a Telex újságírói a Lidl-ben.

A KSH szerint 12 hónap alatt 30 százalékkal növekedtek az élelmiszerek árai, de a Telex a gyakorlatban is letesztelte az árakat, ami kicsit mást mutatott.

Napra pontosan 9 hónap után 39 százalék drágulással találkoztak a Lidlben, amikor végignézték ugyanazoknak a termékeknek az árait, amelyeket decemberben is vásároltak.

Az árak összevetésnél beleütköztek néhány brutális különbségbe:

  • A félbarna kenyér ára például 9 hónap alatt a duplájára növekedett (599 forint),
  • a mélyalmos tojásé pedig közel 120 százalékos áremelkedéssel 48 forintról 105 forintra drágult
  • a hagyma viszi a prímet, kilogrammja 162 százalékkal,
  • a WC-papír 79 százalékkal,
  • a rizs 76 százalékkal lett drágább. 

Szintén érdekes megnézni, hogy a különböző termékek árának változása összességében mennyivel drágítja meg egy átlagos magyar háztartás hétvégi bevásárlását. A lap arra jutott, hogy májushoz képest 16 százalékkal drágultak az élelmiszerek, decemberhez képest pedig 39,3 százalékkal.

És még nincs vége: a liszt ára tovább drágulhat októberben, amelynek hatása lesz a kenyér árára is. 

bolt

Fotó: Unsplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top