Rémtörténetek a magyar albérletpiacról

Albérletben élni meglehetősen kiszolgáltatott helyzet. Azon túl, hogy sok esetben még egy szöget sem lehet beverni a falba, a tulajdonosok viselkedése is széles skálán mozog a kabarés okfejtésektől kezdve az életveszélyes fenyegetésekig. Nyilván nem azt akarjuk mondani, hogy minden albérlő szent lenne – sőt! –, de a minap egy Facebook-csoportban olvasott főbérlői megnyilvánulás (az illető attól tartott, hogy a bérlői túlzottan megszeretik a lakást, és ezért idejekorán fel akarta velük bontani a határozott idejű szerződést) oda vezetett, hogy feltúrtuk az internet bugyrait (vagyis a Redditet) és megnéztük, kinek milyen furcsa, bizarr, megrázó vagy éppen felháborító tapasztalatai vannak ilyen téren.

Jó’ van az úgy!

A sufnituning egy dolog, de az árammal nem érdemes szórakozni, mert csúnya véget érhet a történet.

„Beköltözéskor egész korrektnek tűnt, Újpalotán egy régi szoci lakás, de nyílászárók + konyha, fürdő új volt, főbérlő esküdözött, hogy oké, sajnálja a ronda régi tapétát, meg bútorokat, de hűde sokat beleölt a felújításba, stb. Pár hónapja hallom a sercegést a falban, azt hittem először, egér, de aztán nézem, hogy egyik kis vezetékes dobozkából jön. Biztiszekrény le, hívom fel villanyszerelő haveromat, közben szedem le a száraz tapétát a dobozkáról. Benne régi aluvezetékek, szigetelés szénné égve, műanyag tető már olvadt el. Ha kiugrok boltra, vagy hangos a zene, akkor kb 10 perc és ég a lakás.

Kijött egy villanyszerelő egy órán belül (45 rongyért, amit majdnem káromkodva vertem le a főbérlőn), valamit csinált vele, majd egy másik dobozkát is kibontott, fél méterrel arrébb, ahol szintén olvadozott már a szigetelés, de műanyag tető se volt, csak úgy ráb@szva egy réteg tapéta, hogy ne látsszon. (…) Ha este sül meg a cucc véletlen, nem nappal, akkor konkrétan élve égek el benne.”

Forrás: Jóvanazúgy! Facebook

Persze jól ismerjük azt a típust is, aki egészen más szinten űzi a rezsicsökkentést.

„Az egyik albérletben kb. 3 évvel a beköltözés után mondta meg a tulaj, hogy az előző lakó megbuherálta a villanyórát, és tulajdonképpen lopva van a lakásban az áram. Ezután még 5 évig laktam ott minden különösebb gond nélkül, majd egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egész lakásban nincs áram. Jött az ELMŰ, és kikötötték. Még fél évig voltam kénytelen ott élni (eddig tartott a költözéshez a pénzt összegyűjteni) úgy, hogy az egyik szomszéd adott áramot hosszabbítón. Főzni se tudtam ez alatt az idő alatt, ugyanis elektromos tűzhely volt, aminek nem volt konnektora, így nem tudtam bedugni a hosszabbítóba.”

És ne feledkezzünk meg arról sem, aki a jó’ van az úgy ismerős kézmozdulatával egyszerűen legyint a biztonságra.

„A tulaj nem szólt, hogy olyan konnektorról működik a bojler, ami nincs leföldelve (ezután bontottuk fel a szerződést).”

Mindent is tudni akaró Magdi anyusok

Egyesek számára az intim szféra teljesen ismeretlen fogalom, a gond azonban akkor van, ha ez minden lében kanál attitűddel kéz a kézben jár.

„20 évesen béreltem az első lakásomat Budapesten, egy csendesebb kerület, családi házas övezetében. Mondjuk ez a sztori szempontjából nem annyira volt lényeges, most már mindegy. A főbérlő néni, nevezetesen Marika, szokása volt random időpontokban bejönni szellőztetni. Majd egyik reggel, épp munkába menet készülődtem, a tükör előtt álltam épp fehérneműben (ez csak azért lényeges, mert a bejárat mellett volt a tükör), mikor is benyitott munkásokkal. Annyi szaladt ki a száján nagy meglepettségében: »jajj, te még itthon vagy?!« Mondanom sem kell, hogy nem sokáig tudott bérlőjének a néni…”

A bejárkálás minden albérlő rémálma, de még ezt is lehet fokozni…

„Még jó régen az akkori páromék béreltek egy kertes házat, én is ott éltem náluk. A főbérlő (60 körüli, kicsit kattos pasas) rendszeresen bejárkált bejelentés nélkül. Volt olyan, hogy a konyhában tettem-vettem (amerikai konyhás nappali, egyik felén a bejárat, másik felén kert fele a kijárat). Feri bácsi besétált, az asztalon hagyott cigisdobozomból kivett egy szálat, majd a másik ajtón kisétált. Köpni-nyelni nem tudtam 😀 Aztán volt olyan is, hogy a gáztűzhelyen főztem, ami fölött volt egy ablak. Egyszer csak lentről beúszott Feri bácsi kalapos feje és farkasszemet néztünk.”

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Madarat tolláról?

A diszkrimináció ebben a világban sokkal erősebben jelen van, mint bárhol máshol.

„Megnéztem egyszer egy lakást, ahol a tulaj közölte velem, hogy nem hozhatok barátnőt, mert ez nem swinger club, nem tarthatok bulit, nem jöhetnek barátok látogatni, de még hozzátartozók sem, szúrópróbaszerűen járni fog ellenőrizni, akár kora reggel vagy késő este, hogy meg se forduljon a fejemben, hogy valakit hozzak magammal haza. Mivel fiatal vagyok, ezért nem kettő-, hanem háromhavi kauciót kér, és mivel nem tudok munkaszerződést mutatni, mert ev. vagyok, ezért NAV jövedelemigazolást, NAV nullás igazolást kér és 6 havi lakbért előre ki kell fizetnem. Ezt a bemutatkozás után közölte velem az első percben.”

Eddig úgy gondoltuk, azért az igényes külső valamiféle biztosítékot jelenthet, de rá kellett jönni, hogy tévedtünk.

„Jelentkeztem egy kis lakás bérlésére. Általában ingben és hosszú nadrágban járok dolgozni, a munkahelyemről mentem megnézni. Szimpatikus idős pár, a lakás szuper. Egy darabig beszélgettünk aztán elindult a témázgatás egy korábbi bérlőről. Az idős pár elmesélte, hogy egy nagyon udvarias fiatal srác vette ki korábban az albérletet, aki sajnos később lelakta a lakást, nem fizetett, tönkretett több dolgot, méteres szemétből kellett kiásni a lakást, több helyen újra kellett vakolni a falat. Aztán itt következett a beszéd, amiben kifejtették, hogy hát tulajdonképpen a srác is ingben volt, ahogy én, fiatal és udvarias volt, mint én, választékosan beszélt, mint én, ezért nem bíznak bennem. Hát nem kaptam meg a lakást. Azóta is azon tűnődök, hogy vajon szakadt farmerben és pólóban megkaptam-e volna az albérletet.”

És ha már előítéletek, akkor ne feledkezzünk meg a homofóbiáról sem, mert sajnos az albérletpiacon is jelen van.

„Párommal (mindketten nők vagyunk) albérletet kerestünk, találtunk is egy szimpatikusat. A főbérlővel úgy egyeztünk, hogy az ingatlanosnál találkozunk. Amikor meglátott minket, ki akadt, mert egy párra számított. Hebegett az ügyintéző előtt »de hát ez két nő!« Végül meglett a szerződés, de nem jöhetett fel senki ember fia a lakásba rajtunk kívül, alkalomadtán eljött hozzánk váratlanul ellenőrizni. Egy évig laktunk ott, mindent pontosan fizettünk, sose volt baj. Az ágy rossz volt már, amikor beköltöztünk, saját pénzből javítottuk meg, illetve kiköltözésnél azt mondta »putriba hagytuk ott a lakást«, mi az, hogy nem vittük be a szőnyeget patyolatba, mert így mindet ki kell dobnia, ezt is meg azt is biztos mi rontottuk el.”

Forrás: Jóvanazúgy! Facebook

Az alázás nagymenői

Még a legközelebbi családtagok és barátok részéről sincs rendben, ha valaki a családi állapotunkat boncolgatja, de a szakításra rákérdezni egy idegentől egyenesen megalázó. Persze nyilván nem annak, aki kérdezi…

„A kérdés, hogy van-e útban gyerek, és ha még nincs, mikor lesz, is elég etikátlan, de arra legalább fel voltam készülve. A mi a foglalkozása, hány nyelven beszél, és hasonlók meg se kottyannak. De arra nem számítottam, hogy nekünk szegezi a párommal, hogy hány éve ismerjük egymást, hogyan ismerkedtünk meg, és mit gondolok, mikor fogunk szakítani. Esetleg a cipőméretemet, derékbőségemet, vagy a ciklusom hosszát nem akarod megkérdezni, b@zdmeg?”

És komolyan még mindig ott tartunk, hogy a férfi az úr a háznál?

„Úgy döntöttünk az akkori barátommal (azóta már nem a barátom, hanem a férjem), hogy ideje összeköltöznünk. Találtunk egy jópofa kis albérletet, nem is volt túl drága, megnéztük, szép és jó, kivesszük. A főbérlő nem volt hajlandó mindkettőnk nevére írni a szerződést, csak a drága uraméra. Ezt először nem találtuk gyanúsnak, de amikor olyan elejtett mondatai voltak neki (amikor én nem voltam ott), hogy »persze, hogy nem kerülhetek rá a szerződésre, mert lehet, hogy most én, de legközelebb már a Julcsi vagy a Kati fog itt aludni«, meg hogy »lehet, hogy szép, ha belül rohad, és minél előbb meg kell szabadulnia tőlem«, na akkor érett meg bennünk, hogy ettől a kettyós boszorkánytól menekülnünk kell. Konkrétan a hátam mögött uszította, hogy rakjon ki engem…”

Piszkos anyagiak

Igen, sokszor hallani, hogy az albérlő az, aki nem fizet, vagy számlákat halmoz fel, ám úgy tűnik, hogy a tulajok is trükköznek, ha lehetőség adódik rá.

„Mivel jöttek egy ideig hozzánk villany-, távhőszámla, így pár hónap után rá kellett jönnünk, hogy vannak elmaradások. Magyarul: nem fizeti be a pénzt arra, amire adom. Elkéri a pénzt, utalok, mint a kisangyal, majd jön a felszólítás, hogy nincs fizetve pl. a távhő. Amikor ezt jelzem neki, visszaír, hogy »Jajj, igen, kért egy kimutatást, hogy hol tart a fogyasztás«. Édes lelkem… Ez nem kimutatás, hanem fizetési felszólítás. »Ha felszólítás lenne, akkor lenne mellette csekk is.«”

És van olyan is, aki olyan terhet is az albérlőjére róna, ami valójában abszolút nem az ő felelőssége lenne.

„A lakógyűlésen pár hete megszavazták a lépcsőház felújítását, ehhez hitelt kell felvennie a háznak, ami miatt elég jelentősen emelkedik a közös költség (kb. 10000 –> 17000). A főbérlőm azt mondta, hogy ismerősök között érdeklődött és mindenki azt mondta, hogy ezt a költséget a bérlőre szokták terhelni, hiszen ő élvezi a felújítás eredményét. A gondom ezzel az, hogy még elkezdve sincs a felújítás, nemhogy befejezve… Nem tervezek elköltözni, de amúgy ki tudja, itt leszek-e még egyáltalán, mire a felújítás elkészül. Ti kerültetek már ilyen helyzetbe? Tényleg a bérlőnek kell fizetni ezt a költséget?” Innen üzennénk, hogy nem.

Forrás: Jóvanazúgy! Facebook

A lét a tét

Bár a legtöbb felsorolt helyzet inkább csak bosszantó – kivéve az áram, hiszen az valós életveszélyt jelent –, a következő, és egyben utolsó történet tényleg túlmegy minden határon.

„Nagyon fiatal voltam, 20 éves, akkor repültem ki a szülői házból, az első kisbabámat vártam egy nem túl jó kapcsolatban. Én dolgoztam, ő csak elvétve, és nagyon csórók voltunk. Mondhatom, hogy a nem túl jó bérlők kategóriába tartoztunk, el voltunk maradva a rezsivel és elcsúsztunk egy havi bérlettel is. Minden joga megvolt a tulajnak felháborodni, de nem igazán a megfelelő utat választotta… Egyik nap megyek haza munkából gyanútlanul, és a tulaj meg egy megtermett, kopasz fickó ülnek a konyhaasztalnál, az asztalon meg egy aktatáskához hasonló valami.

Elkezdik mondani, hogy mekkora nagy semmirekellők vagyunk, és a nagydarab elővesz egy fegyver(nek tűnő tárgya)t és azzal fenyegetőzik, hogy holnapra az elmaradt bérleti díjat fizessük ki és az elmaradt rezsit is. (Még azt is mondta, hogy ő valami őrző-védőként dolgozik, gondolom, onnan volt a fegyver vagy riasztópisztoly, vagy nem tudom, mi volt.)

Én pocakosan kb. majdnem összefostam magam, és tudván, hogy igazuk van, eszembe sem jutott háborogni, hogy milyen alapon jönnek be a lakásba és fenyegetnek fegyverrel. Ahogy elmentek, elmentem apámhoz, akivel nagyon rosszban voltunk, hogy segítsen ki… Kisegített, én mindent befizettem, utána pedig egyszer sem maradtam el a bérleti díjjal sehol. Mondjuk onnan hamar leléptünk utána. Azért mai fejjel valszeg feljelenteném.”