Az elmúlt 5 évben négyszer költöztem. A költözések pedig mindig pakolással, selejtezéssel, válogatással és szelektálással tarkítottak. Éppen ezért talán a mi otthonunkban kevesebb a lim-lom, de azért még mindig ezerszer több akad, mint például a Minimalista Maximalista barátnőmnél. Hogy mégis mi ennek az oka? Egyrészt hajlamos vagyok a gyűjtögetésre, imádok alkotni, ezért sok mindent azzal a felkiáltással teszek el és őrizgetek (sokszor évekig), hogy jó lesz majd még egyszer valamire, valamihez. A másik ok pedig egy mindent, értsétek szó szerint – tehát a makktól a döglött bogárig – összegyűjtő négyéves és a másfél éves húga játékarzenálja – ezek mellett a tényezők mellett nem könnyű a tárgyakat tekintve minimalistán élni. Ugyan egy kisebb selejtezést más véghez vittem az ünnepek előtt, de éreztem, folytatni kellene. Éppen ezért jött kapóra január elején az Időtetrisz blog és Ökoanyu közös kezdeményezése, a 30 napos minimalista, selejtező kihívás.
Mi a kihívás lényege?
A felhívásban az állt, hogy 30 nap alatt összesen 465 tárgytól szabadulnak meg a kihívás résztvevői, méghozzá úgy, hogy az első nap 1, a másodikon 2, a harmincadikon pedig már 30 tárgytól válnak meg. “Egy ideje elkezdtek idegesíteni a felesleges tárgyak. Nem olyan régen költöztünk, és láttam, mennyi mindent nem használunk. A hétköznapokon már elég régen nem halmozunk, de rengeteg régi tárgyat, emléket őriztem meg eddig és szanáltam most ki. És persze tegyük hozzá a férjem régi kedves tárgyait, és hintsük meg egy kézműveskedni imádó kiskorú mindent elborító alkotásaival” – mesélte Nagy Réka, az Ökoanyu blog szerzője, miért is tetszett meg neki a kihívás.
Mit szólt a környezetem?
Mielőtt belevágtam, azt gondoltam: Sima ügy! Annyi lom van, menni fog! Apukám figyelmeztetett, hogy az eleje egyszerű lesz, de később majd lesznek nehézségek. És tényleg lettek, de nem pont úgy, ahogy gondolta. Na, de nem szaladok ennyire előre. Térjünk oda vissza, hogy ki hogyan állt még a projektötletemhez a környezetemből. A férjem támogatta, ő egyébként is meg-megemlíti, hogy sok a lom a lakásban, ami az enyém meg a kölyköké, neki jó, ha egy árva szekrénye van… “Nagyon érdekes volt, hogy a gyerekek rögtön kifejezték, mennyire jó, ahogy felszabadul a tér. Ha kevesebb a cucc, a takarítás, a pakolás is kevesebb időt igényel“ – mesélte az első tapasztalatokról Kovács Andrea, a másik szervező, az Időtetrisz blog szerzője.
Nálunk anyukám is aggódott, de ő attól félt, hogy emlékeket, komoly jelentőséggel bíró dolgokat dobok ki. Ettől én persze kicsit sem tartottam, tudtam, hogy van 465 teljesen felesleges és értéktelen tárgy a lakásunkban. Hasonló előítélete volt Rékának is: “Mindig azt hittem, a minimalizmus egyenlő a fehér falakkal, a kopársággal. Márpedig az nekem mindig nagyon rideg és idegen volt. De rájöttem, hogy ez így ebben a formában nem igaz. Attól még lehet színes és kuckós egy lakás, hogy nem nyomják agyon a tárgyak. Ezen az úton még csak most indultam el, de ez az irány már most is nagyon tetszik!”
Hol selejteztem?
Már a kihívás megkezdése előtti napon jó pár ötletem volt, honnan is tudnék ezt-azt kihajítani: kamraszekrény, magazinos polc, gyerekek ruhásszekrénye, sminkcuccaim, íróasztal, kábeles fiók, iratos szekrény… Persze éles helyzetben, a kihívás utolsó napjaiban már agyalnom kellett újabb és újabb helyeken, de volt olyan is, hogy egy már átnézett területre tértem vissza.
“Alapvetőn ott találtam a legtöbb kidobni való dolgot, amiben kifejezetten nem vagyok erős. A hivatalos papírok nem az én világom, bármi, amin pecsét van, elrakom, biztos, ami biztos alapon. A legtöbb dolog, ami kikerült a lakásból, olyan volt, ami már tulajdonképpen félre volt rakva, csak nem jutottam el vele a megfelelő helyekre. Ez az időkényszer, amit a kihívás adott, felgyorsította ezeket a folyamatokat” – osztotta meg velem Réka, miért is jó, hogy 30 napon keresztül folyamatosan tart a kihívás.
Hova kerültek a tárgyak?
Szerintem a kihívás egyik legfontosabb eleme az volt, hogy ne mindent a szemétbe dobjunk, ezt osztja a másik szervező, Andi is: “Jó és kevésbé hagyományos lehetőségnek tűnt felhívni a figyelmet arra, hogy sok hulladék nem szemét, hogy mennyi mindent lehet kidobás helyett valahová leadni, hogy fontos a felesleges holmikat oda adni, ahol szükség van rá.”
Én például a gyerekek kinőtt ruháinak egy részét bedobozoltam, egy másik részét pedig a helyi családsegítőbe juttattam el. A bontatlan, de megmaradt bébiételeket egy olyan ismerős család kapta meg, akiknek a kislánya még eszik pépeset. A kiselejtezett táskáimon pedig majdnem összevitatkoztak a divatrajongó barátnőim. Ami pedig a kukában landolt, azt igyekeztem szelektívbe tenni: az elemeket és CD-ket a szupermarketben kihelyezett gyűjtőhöz vittük, a műanyagot és papírt a neki megfelelő zsákba. De a kihívás során értesültem például arról is, hogy már a felesleges zoknikat is újrahasznosítják, ez a Zoknicsere. A kihívás tehát arra is jó volt, hogy egy csomó újrahasznosítási formával és gyűjtővel megismerkedtem.
Mennyi tárgytól szabadultam meg?
Hellyel-közzel tartottam az adott napnak megfelelő számot, és összességében több, mint 465 tárgytól szabadultam meg. Az első napon a gyerekek kinőtt ruháival indítottam, így egy zsák ruhától szabadultam meg, a ruhákat persze számolhattam volna külön is, és akkor akár a 30. napon is megállták volna a helyüket. A tizennegyedik napon is jóval több, apró darab Kinder-figura-alkatrésztől szabadultam meg, mint 14. A huszadik napon is több termékminta landolt a szemetesben, mint 20.
Persze ellenpélda is akad, a huszonharmadik napon például egy szakadt paplantól és egy kilyukadt gumicsónaktól váltam meg. Bár ez darabszámra még csak meg sem közelítette a 23-at, térfogatra vetekedett sok nap termésével. Azt hiszem, ilyen szabálytalanságok beleférnek. Ezeket ráadásul könnyen ki is védhettem volna, ha megváltoztatom a selejtezés sorrendjét, és mondjuk a ruhásszekrényt vagy a Kinder-figurákat az utolsó napokra hagyom.
Voltak nehézségek?
Körülbelül a 15. napig minden simán és könnyedén ment, utána viszont nagyobb fejtörést okozott, milyen területet nézzek át a lakásban. Tehát kicsit több mint két hétig tartott ki azoknak a helyeknek a listája, amelyekről kapásból tudtam, hogy lomokkal vannak tele. Szerencsére számos ötletet merítettem a szervezők által elindított #kevesebbcucc csoportból, sőt sokan, ahogyan én is, Instagarmon posztolták nap mint nap, milyen cuccoktól is szabadultak meg. Az pedig csak hab a tortán, hogy ismeretlenek is megkerestek az Instagramon keresztül, és napi posztjaimtól fellelkesülve ők is belevágtak.
Olvass még otthon témában itt, az NLCafén:
- Nem fogod elhinni, kik ennek az otthonnak a lakói
- Egy garzonlakás is lehet erotikus
- Loft lakás: egy életforma színtere, ahol kiteljesedhet a szabadságvágy