nlc.hu
Otthon
Különleges bútorokat készítenek a 600 éves fehér tölgyfából

Különleges bútorokat készítenek a 600 éves fehér tölgyfából

Kivágták Amerika egyik legöregebb fáját. A New Jersey államban nevelkedett fehér tölgy 600 éves lehetett. A fából különleges bútorokat készítenek.

Különleges bútort készítenek Amerika egyik legidősebb fájából, a 600 éves New Jersey állambeli fehér tölgy maradványaiból. A világhírű fa a bernardsi templom mellett állt.

A matuzsálemi kort megért tölgyfa tavaly elpusztult, ezért döntöttek kivágása mellett. Törzsét és ágait az elmúlt héten szállították el egy hillside-i bútorgyárba. A helyi média úgy tudja, egyik részéből a templom oltárához készítenek asztalt, a másik feléből pedig a bernardsi városházára részére faragnak tárgyalóasztalokat.

A közel 53 tonnát nyomó fehér tölgyet két nap alatt bontották le. A helyi legenda szerint még George Washington tábornok is piknikezett a fa tövében Lafayette márkival.

A bernardsi környék ugyanakkor nem marad fa nélkül, ugyanis a fehér tölgy terméséből nevelt facsemetét már elültették el a templom mellett.

Bútort készítenek a 600 éves fehér tölgyből

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top