nlc.hu
Otthon
Elbonthatják a panelházak felső emeleteit

Elbonthatják a panelházak felső emeleteit

Nem elképzelhetetlen, hogy a panelházak felső szintjeinek elbontásával korszerűsítenék az épületeket. Hódmezővásárhelyen próbálkozhatnak ezzel először.

A zömében az államszocializmus évei alatt épült panelházak korszerűsítése a kétezres évek óta folyamatban van. A kormány új ötlete alapján az is elképzelhető, hogy a tízemeletes vagy nagyobb épületeket a legfelső szint visszabontásával korszerűsítenék – írja a HVG.hu. Nem új az ötlet, tavaly áprilisban a volt hódmezővásárhelyi polgármester, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vetette fel a visszabontás lehetőségét.

Éppen emiatt Hódmezővásárhely lehet az első város, ahol megpróbálkoznak a bontással, ha a lakók is beleegyeznek. A világban máshol is ismert ez a megoldás a panelházak élhetőbbé tételére, azonban van egy komoly probléma a tervvel kapcsolatban: lakást kell biztosítani, legalább átmenetileg, a kiköltöztetett lakóknak. 

A HVG által megkérdezett szakértő szerint biztonságosan kivitelezhető lenne a visszabontással egybekötött felújítás, ám amíg a kormánynak nincs átfogó terve a lakók átköltöztetésére, nem megvalósítható az ötlet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top