Nem segít persze a dologban az sem, hogy van három gyerek, akikkel együtt jár az is, hogy valahonnan mindig hoznak magukkal valamit, ami elég apró ahhoz, hogy fájjon, amikor belelépek, és ne vegyem észre, amikor bekerül a mosógépbe. Az egész szelektálós rémálom akkor kezdődött, amikor először olvastam Marie Kondóról és az ő fantasztikus lomtalanítós módszeréről.
Ennek már legalább két éve, akkor elhatároztam, hogy követni fogom a tanácsait és módszeresen szelektálni kezdek, hogy végre fellélegezzen a lakás és boldogabbá váljak, mint valaha.
Két éve nem sikerül a végére jutnom, és már kezdem azt érezni, hogy csak én vagyok extra béna ebben a szelektálás kérdésben, hogy ennyire nem megy nekem, és újra meg újra belebotlok itthon egy nagy halom cuccba, aminek már rég ki kellett volna gyalogolnia az életemből.
Nem segít a közérzetemen az sem, hogy mára már annyira elharapózott ez a minimalizmusra törekvés és szelektálós mozgalom, hogy olyan elvárássá vált, mint az, hogy mindenki fogyjon le, mire itt a nyár. Minden nyomasztás ellenére azért még hiszek benne továbbra is, hogy a kevesebb cucc kevesebb terhet jelent és hogy fontos megszabadulni a sok holmitól ahhoz, hogy új, friss tér legyen az életünkben, hogy elengedjük a múltat, és úgy általában, letisztuljon körülöttünk minden.
Abszolút elkötelezetten híve maradok a szelektálásnak, mert elhiszem, hogy a következő dolgok egyenesen következnek abból, ha kevesebb holmi vesz körül:
Javul a koncentráció
Tapasztaltam magamon, amit a Princeton Egyetem kutatói is találtak a kísérleti alanyoknál, hogy a rendezett munkakörnyezet sokkal fókuszáltabbá tesz. Az asztalom könnyen elburjánzik, ha nem figyelek oda, tele lesz kis macikákkal, körömlakkokkal és egyéb, meghatározhatatlan eredetű csetreszekkel, amik zavarnak a munkában. Mindig van egy-egy gócpont, ahonnan el kellene takarítani az aprólékokat.
Jobban alszunk
A szétszórt elme nem képes egy feladatra koncentrálni, márpedig szétszórt lesz az elménk, ha rendetlenség vesz körül. Ha őrült nagy rumli van a szobánkban, akkor nem tudjuk kipihenni magunkat.
Boldogabbak leszünk
Ez is logikus, hiszen a sok holmi tulajdonképpen nem más, mint vizuális zaj. Ha végigmész a lakáson, ami rendetlen, és tele van felesleges cuccal, akkor az agyad azt az üzenetet kapja, hogy kicsúszott az irányítás a kezedből.
Magunk mögött hagyjuk a múltat
Volt itthon egy nagy halom olyan cucc, amit csak nosztalgiából tartogattam (vagy mert lusta voltam kidobni), pedig az emlékek néha megmérgezik a jelent. Főleg akkor, ha exek emlékeit tartogatjuk, amikkel akadályozzuk magunkat a továbblépésben. Ennek érdekében ki is dobtam mindent rituálisan az exektől, mint később kiderült, olyat is, amit visszakértek volna. Úgyhogy ettől a szabálytól például épp majdnem bajba kerültem.
Érdemes tehát vigyázni a sok jó tanáccsal, ami ebben a témában már ezer helyen napvilágot látott, mert könnyen ráfázhatunk a nagy szelektálásra – ahogy tettem én, amikor elkezdtem követni mindent, amit összeolvastam. Találtam remek cikkeket, amikben leírták, hogy milyen kérdéseket tegyünk fel magunknak szelektálás közben, hogy igazán hatékonyan lomtalanítsunk, amiket be is tartottam.
Megkérdeztem magamtól ezeket a kérdéseket és kegyetlenül kidobtam, ami nem ment át a teszten. Aztán koppantam néha nagyokat.
Mikor használtad utoljára?
Az egyik leggyakoribb tanács a szelektálásnál, hogy ha nem néztél rá már fél éve, akkor dobd ki azt a tárgyat, ruhát, bármit. Ezt remek ötletnek tartottam, mert van egy kis gardróbom, ami a felesleges holmik fekete lyuka. Mindent kipakoltam, mindegyik darabnál elméláztam, hogy mikor használtam utoljára, mindegy, hogy ruháról vagy épp gégecsőről volt szó, majd kihajítottam, amit már régen nem vettem elő. Az eredménye ennek az lett, hogy pár hónapon belül egy rakás kidobott, rég nem használt darabra szükségem lett volna, úgyhogy vásárolhattam újra egy csomó kábelt, szerszámot, sőt még ruhát is, mert épp az a kis fehér póló kellett volna hirtelen, amire az elmúlt két évben rá sem néztem.
Szeretem egyáltalán ezt a holmit?
Nem, egyik holmit sem szeretem, amikor épp szelektálni kell. Ilyenkor beáll az agyam arra, hogy gyorsan meg akarok szabadulni MINDENTŐL, ami akadályoz abban, hogy rendezett környezetben éljek. Így alakult ennek a kérdésnek a hatására az, hogy kidobtam olyan számlákat, amiket nagyon nem kellett volna és olyan plüssállatokat ajándékoztam el, amiket ugyan nem vettek elő a gyerekeim három éve, de persze pont azt keresték már másnap. Az eredmény: hatalmas hiszti és lelkifurdalás, illetve magyarázkodás a szolgáltató felé.
Hány darab van vs. mennyire van tényleg szükségem?
Jellemzően a konyhánál ütköztem ebbe a kérdésbe, mert valóban tízzel több kiskanalam és százzal több bögrém van, mint amennyire tényleg szükségem lenne. Sőt a bögremániám úgy elburjánzott, hogy már két polcot elfoglalnak, pedig csak négyen vagyunk, akik napi 4 bögrét használnak. Sosem jutottam túl ezen a kérdésen korrekt módon, eddig még nem sikerült ennek alapján számottevően csökkentenem a cuccok mennyiségét.
Mikor olvastam bele abba a könyvbe utoljára?
A bögréken kívül az én Achilles-sarkam egyértelműen a könyveim. Van, amelyiket utoljára 16 éves koromban olvastam, és van olyan is, amit apukámtól örököltem és eszem ágában sincs elolvasni. Nagyjából 2000 kötet sorakozik a polcokon, amikre a szelektálós cikkek halált kiáltanának, de nekem olyanok, mint a családtagjaim, soha nem válnék meg tőlük. Pedig tulajdonképpen nincs szükségem rájuk a szó szoros értelmében, hiszen már főleg e-bookon olvasom a napi betevőmet.
Úgy tűnik tehát, hogy a szelektálásban határozottan vesztésre állok minden erőfeszítésem ellenére. Nekem inkább ott rejlik a megoldás, hogy tudatos vásárlással elejét veszem annak, hogy még több holmi áramoljon az otthonomba. Ezért azt a kérdést használom ma már csak, amikor vásárolni megyünk, hogy “Fél év múlva is szeretni fogom?”, ezzel pedig sok esetben megóvom magam attól, hogy újabb felesleges cucc érkezzen a lakásba. A gyerekeimnek pedig bevezettem azt a szabályt, hogy csak akkor jöhet ide új játék, ha előtte 5 másikat kiszanálnak. Így talán meg tudom állítani, hogy újratermelődjön a lakásban az a nagy rakás, amit már csak úgy hívok, hogy az Apró, Majdnem Felesleges Holmik Tárháza.
