A kalandos nyári hónapok után már az időjárás is mutatja, hogy itt az ideje felkészülni az őszre. Nemcsak a testünket kell óvnunk a hűvösebb reggeleken és estéken, hanem a lelkünket is szoktatnunk kell ahhoz, hogy kevesebb lesz a napsütés, és bizony a nappalok rövidülése is egyre szembetűnőbb. Ahogyan önmagunkat, úgy a környezetünket is hangoljuk az ősz és a tél kihívásaihoz. Főleg, ha olyan az otthonunk, ahol bizony elkél még némi fűtésrásegítés is, vagy ne adj isten még most van az építkezés a téliesítés fázisában.
Hogy miért jó az ősz és a tél? A nyári vakáció után igen nehéz erre olyan választ adni, amit szívesen hallunk, ám mivel nem tudunk tenni a természet körforgása ellen, a legjobb, ha elfogadjuk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk a komfortérzetünkért és persze az egészségünkért. A testünkért azzal tehetünk a legtöbbet, ha rétegesen öltözködünk, a lelkünket pedig meleg teával, kávéval vagy kakaóval is melengethetjük. A vitaminpótlásra érdemes figyelni, ugyanis az ősz beköszöntével szaporodnak a vírusos, baktériumos fertőzések, amiket jó megelőzni. A zamatos őszi gyümölcsök jó szolgálatot tesznek ennek kapcsán. A testmozgásról sem érdemes elfelejtkezni: a természetjárás a hűvösebb évszakokban is üdítő, ezért ha teheted, tervezz kellemes túrákat.
Az otthonunkat is érdemes felkészíteni a hűvösebb őszi éjszakákra és a hideg télre. Akik most építkeznek, és hiányzik még az otthon melege, gyorsan kell cselekedniük, ugyanis alig maradt idejük arra, hogy fűtést varázsoljanak a házukba. Hacsak nem olyan elektromos fűtést választanak, amelynek kialakítása akár fél nap alatt is kivitelezhető – ellentétben a gázfűtéssel vagy a fatüzeléssel, amelyek kapcsán nemcsak a tervezésre kell költenünk, hanem körülményes a megvalósításuk is. Arról nem is beszélve, hogy az elektromos panelek biztonságosak, és karbantartást sem igényelnek – a skandináv romantika szerelmesei ezért is elégedettek a jó hatásfokú berendezésekkel. Ráadásul nemcsak a lakóházakban lehet ezekkel kellemes légkört kialakítani, hanem azokban a nyaralókban is, amelyek csodás kikapcsolódást ígérnek a színes őszi táj ölén.