Segítünk választani – Ez a 3 legnépszerűbb macskafajta

nlc | 2017. November 04.
Minden gyerekes család életében eljön a pillanat, mikor házi kedvencet kell választani. Egyedüli gyereknél azért, hogy ne unatkozzon, több gyermeknél pedig azért, hogy segítsen elvezetni a felgyülemlett feszültséget. Ha a négylábú, szőrös cicákra esik a választás, nem árt, ha előtte tájékozódunk, melyik macskafajtának mi az erőssége.

Vidéken persze ez (is) sokkal könnyebb, ott nem kell alaposan átgondolt döntést hozni macskafajtákra lebontva. Ott egyszer csak lesz macskája az embernek, odaszegődik, vagy a szomszédé megellik, mi meg etetjük, és lesz macskánk. Sima házi cica, sima ügy. De mi van, ha valamilyen pedigrés macskafajta mellett döntünk?

Melyik macskafajtát válasszuk?

Választás előtt, amire mindenképpen figyelnünk kell, az a cica szőre. Ha nem szeretnénk, hogy a lakásban bárhol macskaszőrbe ütközzünk, akkor térjünk át mégis inkább a hüllőkre vagy az úgynevezett szfinx macskákra, melyek teljesen szőrtelenek. Ha a szőr nem akadály, akkor annak hosszúságával trükközhetünk: hiszen kedvencünk bundáját ápolnunk kell majd. A másik fontos, hogy a fajták nagyon eltérő alaptermészetűek lehetnek: gyerekek mellé válasszunk kiegyensúlyozottabb idegrendszerű fajtákat, míg felnőttek, idősek jobban elbánnak a kissé arisztokratikusabb beállítottságú macskafajtákkal is. Lássuk hát az 5 legnépszerűbbet:

Sziámi macska

Igazi megközelíthetetlen szépség. Hideg kék szemeivel rangot sugároz, mégis ragaszkodó és nagyon élénk társ. Hangos és állandóan nyávogó macskafajta, így elsősorban azoknak ajánlott, akiket mindez nem zavar. Igazi társ lehet. Rövid szőre nem igényel különösebb gondozást, ápolást.

Pinterest

undefined

Karthauzi macska

Az egyik leginkább gyerekek mellé való cica, hiszen nagyon nyugodt természete miatt szinte sohasem agresszív, nehéz kibillenteni nyugalmából. Kerekded formái és rövid, de tömör bundája miatt nagyon jó hozzá bújni, igaz szerethető szőrpamacs. Csendes, nem nyávogós fajta.

Pinterest

undefined

Main Coon macska

Ami elsőre feltűnik, hogy egy igen nagy testű macskafajta, akár 15 kilós is lehet. Hosszú szőre igényel ugyan gondozást, de szerencsére nem csomósodik.  Jól alkalmazkodó típus, ha valamit szeretne elérni, akkor bizony hallatja a hangját.

Pinterest

undefined

Exit mobile version