Ezeket a szokásokat tanultuk a franciáktól az ünnepek kapcsán

nlc | 2017. November 08.
Minden ország más és más hagyománnyal, szokásokkal rendelkezik. Van, amit érdemes átvenni.

A közelgő karácsonynak minden országban megvannak a maga hagyományai. Amerikában 25-én reggel ajándékoznak, míg itthon 24-én este ülünk össze először. De mi a helyzet Franciaországban? Összeszedtünk pár ünnepi szokást, amely nagy népszerűségnek örvend a franciák között. 

Visszafogott, meghitt dekorációk 

A francia sikk és elegancia a karácsonyi és különböző ünnepi dekorációknál is megmutatkozik. Nem jellemző, hogy minden sarkon belebotlunk egy hatalmas karácsonyi díszbe. Nincs a házak kertjében felfújt Mikulás vagy hivalkodó, hatalmas dekorációk, inkább a minimalista vonalat követik az emberek. Finom, zöld növényes díszek az ablakban, egy kis világítás a fákon, de semmi túlzás.

Forrás: DAVID C. KELLEY/PARIS PERFECT

 

December 24. az ünnep kezdete

Ahogy nálunk is, úgy Franciaországban is karácsony első estéjén ülnek össze egy vacsora keretében a családok ünnepelni. A hangsúly az együttléten van, illetve az is fontos, hogy többfogásos menü kerüljön az asztalra, amelyben kivételesen az előételen van a hangsúly, mint osztriga vagy libamáj. Ezt mindig húsétel, azon belül is valamilyen szárnyas követ. 

Forrás: TWENTY20

A sós desszert a jellemző

Általában a vacsorát nem édesség, hanem sós ropogtatni való, például sajt zárja, amit sokszor szőlővel, fügével vagy akár lekvárral kombinálnak. 

Forrás: TWENTY20

Soha nem szolgálnak fel tojáslikőrt

A franciáknál lait de poule-ként ismert italt meg kell rendelned, ha arra vágysz, amúgy ünnepek alkalmával a pezsgő népszerű itt.

Forrás: TWENTY20

Minden dekorációt levesznek már újév előtt

Franciaországban tapintatlanságnak minősül a dekoráció hosszan való megtartása. December 31-ig a díszek általában visszakerülnek dobozaikba, és a szilveszterre koncentrálnak a franciák.

PureWow

Exit mobile version