Otthon

Szó szerint halálos a svédek titkos takarítási módszere

A KonMari-módszer után, most egy újabb takarítási praktikát kapott fel az internet: a svédek „halálos” takarító hagyományát.

Aki ismeri Marie Kondo KonMari néven elhíresült takarítási módszerét, az tudja, hogy a lényege annyi, hogy csupán azokat a dolgokat tartsuk meg, melyek biztos, hogy örömet hoznak az életünkbe. Így megszabadulhatunk a felesleges holmiktól, és hatékonyabban tarthatunk hosszú távon rendet az otthonunkban.

 A svédek Death Cleaning, azaz halálos takarítási technikája tulajdonképpen ugyanerre a célra törekszik – csak épp egy egészen más megfontolásból. A Dostadning, ami a halál és a tisztítás szavak összetételéből jött létre, azt tanítja, hogy ahogy öregszünk, úgy minimalizáljuk a felesleges javak felhalmozását, és gondoljunk az utódainkra: biztos meg akarjuk nehezíteni az életüket a sok haszontalan kacattal, miután eltávozunk?

A gondolat kétségkívül elég morbid, de nem elvetendő: Margareta Magnusson a The Gentle Art of Swedish Death Cleaning című könyv szerzője szerint, adjunk túl mielőbb azokon a tárgyakon, melyek sem nekünk, sem a családunknak nem okoznak örömet, így a mindennapjainkat is rendszerezettebbé és átláthatóbbá tehetjük.

Apartment Therapy

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top