Csatlós Eszter amolyan igazi energiabomba, akinek nem kell új ötletekért sokat törnie a fejét. Azt mondja, hogy nagyon sokáig kereste önmagát, és lehet, hogy még fogja is, mindenesetre nem fél belevágni új dolgokba, jelenleg sikeres táskatervező. Közben rajzot tanít általános-és középiskolásoknak, félállásban.
„Rajzos középiskolába jártam, de onnan dekoratőriskolába mentem Miskolcra, egy ideig ugyanis nem engedtem a családi nyomásnak, hogy mindenképpen kell egy diploma, akár tetszik, akár nem.
Eszter vásárban
Aztán később mégis kétszer felvételiztem az Iparra, ahonnan mindig az utolsó rostán estem ki. Végül a Nyíregyházi Főiskolán végeztem rajz szakon, és később az Iparművészetire is sikerült bekerülnöm, vizuális szakon szereztem másoddiplomát. Nagyon sokáig kerestem önmagam, volt idő, amikor a tanítással keresett összeg annyira kétségbe ejtett, hogy elmentem fodrásznak, mert egy mozit sem tudtam kifizetni a százezer forintos fizetésemből. Egy barátnőm akkor már fodrászként dolgozott, és én egy online tanfolyamon kezdtem el tanulni az elméletet, és rendszeresen bementem hozzá az üzletbe, hogy ellessem a fodrászatot. Ő volt a mesterem. A tanítás után rohantam a szalonba, este tízig ott voltam, aztán ott kezdtem el dolgozni, amint meglett a képesítésem. Egy év alatt összejött annyi vendég, hogy már meg tudtam élni belőle, szóval nem lehettem olyan csapnivaló fodrász… Akkor hagytam abba, amikor terhes lettem a kislányommal” – meséli Eszter.
Ez nem egy táskarendező, hanem övtáska, garantáltan nincs két ugyanolyan
Bolond anyuka?
„Csepke most két és fél éves, bölcsis, én pedig ismét tanítok, de közben belevágtam egy új saját vállalkozásba. Ja, szerintem rólam azt gondolják, hogy bolond vagyok, mert ki nevezi el a gyerekét pantomimsorozat főszereplőjéről? Hát, én…
Szóval kedd, szerda, csütörtök tanítok, a hétfőm és a péntekem szabad, olyankor táskákat tervezek. Kezdetben csak a saját káoszomat akartam felszámolni, és kitaláltam egy táskarendezőt, amit bele tudok tenni a táskámba, mindennek megvan a helye, a babacuccoknak is, és ha táskát váltok, akkor egyszerűen kikapom belőle ezt a belsőt, és átteszem egy másikba. Aztán a barátaim elkezdtek nyaggatni, hogy ez nagyon jó, csináljak ilyet nekik is meg másoknak is.
Na, ilyen egy táskarendező!
Így lettem vállalkozó, járok vásárokba, és lehet személyesen tőlem is rendelni ilyeneket, a vevő igényének megfelelően elkészítve. Sosem csinálok két ugyanolyan cuccot, ettől kézműves és egyedi, és én ettől nem unom meg. A mamitáska sikerén felbuzdulva most már tervezek gyerekeknek is darabokat, és „normális” vagyis nem anyáknak való táskát is. Gyorsan rájöttem, hogy az anyák dögös cuccokat akarnak, nem feltétlenül gyerekmintásat, viszont praktikus kell hogy legyen. Már van kisebb és nagyobb táskarendezőm is, meg övtáskák is. Ha beszabadulok egy anyagboltba, akkor nehezen fogom vissza magam, legszívesebben mindent megvennék, és a családi verziós megoldások jelenleg a kedvenceim, amikor a gyereknek és az anyának is majdnem ugyanolyat tervezek.
És közben tanítok, ez a fix bevételi forrásom, azt hiszem, a gyerekek is szeretnek, mert mindig őszinte vagyok hozzájuk. A siker persze motivál, ha nem lennének pozitív visszajelzések a tervezéseimre, akkor biztosan nem csinálnám. Amikor először mentem vásárba, akkor azonnal eladtam húsz darabot, talán ennek is köszönhető, hogy nem adtam fel…
Azzal, hogy anya lettem, sok mindenről le kellett mondanom, de a kreatív munka engem inspirál, és átlendít a monoton hétköznapokon. Mások jógáznak, én táskákat tervezek, pikkpakk. ”