Otthon

Nem felelős apósa haláláért az emberöléssel vádolt Zsuzsanna

Felmentette a bíróság azt az asszonyt, akinek apósa halála miatt kellett bíróság előtt felelnie. Az ítélet nem jogerős.

Felmentéssel végződött az elsőfokú tárgyalása annak a lábatlani asszonynak, akit gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt meg az ügyészség. A Tatabányai Törvényszék megállapította, hogy V. Zsuzsanna nem követett el bűncselekményt.

A 43 éves nő és párja több éve gondozta a férfi súlyosan beteg, skizofréniától is szenvedő édesapját, aki az utóbbi években már nem volt képes ellátni magát. 2016 januárjában az asszony az egyik nap reggel 7-kor ért haza az éjszakai műszakból, párja pedig már a munkahelyén volt. A nő a szokásnak megfelelően megreggelizett az apósával, majd aludni tért.

Amíg aludt, az idős férfi hiányos öltözetben kiment az udvarra, elesett és kihűlt. A hideg földön fekvő testet a fia vette észre, miután hazaért a munkából. Bár egyből hívták a mentőket, a megfelelő orvosi ellátás ellenére a 81 éves férfi életét vesztette, az asszonyt pedig gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták meg, mert nem zárta be az ajtót.

A törvényszék megállapította, hogy a nő teljesítette emberi, erkölcsi kötelezettségét azzal, hogy az idős férfit az annak fiával megbeszéltek alapján ellátta, mielőtt lefeküdt aludni. Tekintettel arra, hogy az idős férfi nem állt gondnokság alatt, illetve agresszív magatartása miatt a vádlott tartott tőle, így nem próbálta korlátozni személyi szabadságában azzal, hogy a bejárati ajtót bezárja. 

„Szerettük az apámat, gondoztuk, pedig nehéz természete volt. Miért zártuk volna be? Nem akartuk korlátozni a szabadságát” – mondta a Borsnak az elhunyt fia.

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása miatt fellebbezett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top