nlc.hu
Otthon
Ragadozó madarak pusztítják a versenygalambokat

Ragadozó madarak pusztítják a versenygalambokat

Vannak olyan területek Somogy megyében, ahol ötször annyi a ragadozó madár, mint a korábbi években. A versenygalambászok szerint állataik felét elviszik a ragadozók.

Egyre több ragadozó madár kedvenc költőhelye lett Somogy megye, olykor ritka madarak is felbukkannak. Nem mindenki örül azonban ennek, a posta- és versenygalambok tenyésztői például áldatlannak nevezték a helyzetet – írja a Sonline.

A ragadozó madarak a tenyésztők szerint ugyanis olyan pusztítást végeznek a galambállományban, hogy már a versenyeztetés is veszélybe kerül. Vannak olyan területek, ahol ötször annyi a ragadozó madár, mint a korábbi években, Mezőcsokonya körzetében a legrosszabb a helyzet.

A tenyésztők télen már ki sem merik engedni a galambjaikat, mert olyankor kevesebb az élelem, és még nagyobb veszélyben vannak. Pedig a tavaszi versenyszezonra edzeni kellene őket.

Becslések szerint a felnőtt versenygalambok mintegy fele esik áldozatul, a fiatal, tapasztalatlan galamboknak pedig csupán a 30 százaléka marad meg. Eredményei alapján egy versenygalamb 20-100 ezer forintot érhet.

A problémára nem könnyű megoldást találni, mivel gyakran védett, egykor ritka madarak tizedelik a galambokat, így gyéríteni nem lehet őket. Megoldás lehetne a befogás és az áttelepítés. Más országokban a versenygalambászok kárát megtérítik. Elvileg itthon a vadásztársaság felel azért, ha magánterületen ragadozó madár elviszi a galambot, de a bizonyítás igen nehézkes.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top