nlc.hu
Otthon
Hatalmas kócsag került egy budapesti tűzfalra

Hatalmas kócsag került egy budapesti tűzfalra

A MOME egyik hallgatója tervezte a grafikát.

Zsuffa Zsanna Lídia, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatójának grafikája került a XI. kerületi Bertalan Lajos utca 16. szám alatti társasház tűzfalára. A kócsagot ábrázoló képet egy tűzfaltervezési kurzus keretében tervezte meg a fiatal lány. A kész művet pénteken adta át Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Örülünk, hogy megint egy ilyen izgalmas műalkotás fogja jó hírét vinni a fővárosnak, hiszen mikor egy-egy ilyen megjelenik, akkor a városról és a városrészről egyaránt jól és jót üzen

– mondta az átadón Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

A 300 négyzetméternél is nagyobb falfestményről szólva Nádudvari Noémi, a Színes Város művészeti kurátora kiemelte, hogy a csoportnak fontos és előremutató projektje volt ez, hiszen kiemelt küldetésük, hogy a fiatal művészek egyéniségét, és sokoldalúságát bemutassák. Zsuffa Zsanna munkáját egy nagyon erős alkotásnak nevezte, mint mondta, fontos üzenete van, és színvilágában is jól illik a környezetbe.

A MOME kurzusának célja az volt, hogy 14 tervezőgrafika szakos hallgató a környezetvédelem fontosságát előtérbe helyező látványterveket készítsen. Az előengedélyeztetést követően három tervről tartottak online szavazást az Urbanplayer.hu oldalon, itt választották ki a kócsagot ábrázoló festményt.

Fotó: Mohai Balázs, MTI

Fotó: Mohai Balázs, MTI

Fotó: Mohai Balázs, MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top