nlc.hu
Otthon
Engedély nélkül tartott ragadozót koboztak el egy szegedi társasházban

Engedély nélkül tartott ragadozót koboztak el egy szegedi társasházban

Egy nő vett egy szervált, és úgy gondolta, jó lesz neki a társasház udvarán. A bíróság másképp gondolta.

Gyorsított eljárásban döntött a Szegedi Járásbíróság egy helybéli nő ügyében, aki engedély nélkül tartott egy szervált (Leptailurus serval). Amellett, hogy az afrikai macskafélét elkobozták, a bíróság természetkárosítás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és egy évre próbára bocsátotta.

A nő 2014 novemberében vásárolta a ragadozó állatot Németországban, majd Szegedre hozta, ahol kennelben tartotta egy társasház udvarán.

Egy szervál természetes élőhelyén, a Serengeti Nemzeti Parkban. Forrás: Wikipédia

A szervál közepesen veszélyes állatfaj, csak természetvédelmi hatóság engedélyével tartható. Emellett nemzetközi szerződések korlátozzák a kereskedelmét, így importját előzetesen kiállított CITES-engedélyhez kötik. A vádlott nem rendelkezett a szükséges engedélyekkel, ezért az állatot a nyomozóhatóság lefoglalta, és átadta a Szegedi Vadaspark gondozásába.

Az elsősorban Afrika szavannáin előforduló szervál 70-100 centiméteres testhosszúságú, tömege 9-18 kilogramm. Teste általában homokszínű fekete pöttyökkel. Tud fára mászni és úszni is, kitűnő látása mellett kivitelesen jó hallása is segíti az éjszakai vadászat során, zsákmányai elsősorban rágcsálók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top