Otthon

Továbbra is a ventilátorokat keresik a leginkább a magyarok

Idehaza még mindig a ventilátorok a legkeresetettebbek a hűtéstechnikai készülékek között, annak ellenére, hogy működés közben csak megkavarják a levegőt. „Az idei év viharos, fülledt nyári időjárása miatt azonban egyre többen gondolkoznak az otthoni levegő hűtésében és páramentesítésében” – hívta fel a figyelmet Lucza András, a Sencor termékmenedzsere. Hozzátette: egy Sencor professzionális mobil klímáért 90-110 ezer forintot is elkérhetnek.

Egyelőre nehéz megjósolni, mekkora lesz idén a kereslet a hűtéstechnikai termékekre, hiszen tart még a szezon, de a Sencor mindenképpen növekedéssel számol. „A meteorológiai előrejelzések alapján felkészültünk a megnövekedett vásárlói igényekre, termékeink jelentős része készleten van az üzletekben” – jegyezte meg a szakember.

Az álló ventilátorok és léghűtők továbbra is a slágertermékek között vannak, ugyanakkor egyre jelentősebb igény mutatkozik ebben a kategóriában a dizájnosabb készülékekre. Ezekre az elvárásokra reagálva a Sencor fém és fekete színű ventilátorokat dobott piacra, melyek nemcsak álló, hanem asztali kivitelben is elérhetőek. „Általánosságban elmondható, hogy a vásárlók többsége figyel arra, hogy a készülékek ne emeljék meg túlságosan a villanyszámlát, éppen ezért sokan keresik a kis teljesítményű, asztali ventilátorokat is. Ezek teljesítmény felvétele 30-40 Watt” – hívta fel a figyelmet a termékmenedzser.

klima, ventilator, otthon

Fotó: Sencor

Ugyancsak keresettek idehaza a mobil klímák. A vásárlók azokat részesítik előnyben ebben a szegmensben, amelyek nemcsak egy funkciót tudnak ellátni, hanem a hűtés mellett alkalmasak a páramentesítésre vagy fűtésre is. „Ennek köszönhetően ezek a berendezések egész évben használhatók. Igaz, áruk magasabb, de még mindig nem annyira, mintha két különálló berendezést kellene megvásárolni” – emelte ki Lucza András.

klima, otthon

Fotó: Sencor

 A hűtéstechnikai termékek közül továbbra is töretlen népszerűségnek örvendenek a hűtőtáskák, melyek merev vagy lágy falú kivitelben állnak rendelkezésre. Utóbbi előnye, hogy a téli szezonban összehajtható. A jégakkus kialakítás mellett egyre többen vásárolják az elektromos kivitelt is, mely alkalmas lehet a 12V autós és a 230V otthoni működtetésre is. „Ezek a 24-32 literes hűtőtáskák jól jönnek a hosszabb utazások, nyaralások alkalmával, emellett beszerzési költségük sem túlságosan magas”– jegyezte meg a termékmenedzsere.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top