Rejtett kamerát talált az Airbnb-s szálláson a fiatal pár

nlc | 2018. Szeptember 10.
Digitális órának álcázta a kamerát a tulaj.

Rejtett kamerát talált Aibnb-s szállásán egy skóciai pár Kanadában. A 34 éves Dougie Hamilton a Facebookon osztotta meg történetét. Elmondása szerint egy éjszakát töltöttek egy torontói szálláson, ahol a véletlennek köszönhetően észrevette, hogy kamerát rejtettek egy digitális órába, amely éppen az ágyuk felé nézett.

Hamilton néhány héttel ezelőtt nézett meg egy videót a Facebookon, amely a kisméretű rejtett kamerákról szólt. Elmondása éppen a kanapén üldögélt a szálláson, amikor ránézett az órára, és arra gondolt, mi lenne, ha őket is figyelné valaki. Bár teljesen valószínűtlennek tartotta az ötletet, nem tudott szabadulni a gondolattól, ezért közelebbről is megvizsgálta az órát. El lehet képzelni a megdöbbenését, amikor rájött, hogy igaza volt.

Fotó: Dougie Hamilton / Facebook

Fotó: Dougie Hamilton / Facebook

Amikor magukhoz tértek a kezdeti sokk után, a pár feljelentést tett a rendőrségen, illetve az Airbnb-t is értesítették. A sajtónak nyilatkozva Hamilton azt mondta: az óra szerencsére semmit nem rögzíthetett, ugyanis éppen csak 20 perce érkeztek meg a szállásra, amikor megtalálta a kamerát – írja a Metro.

Az eset múlt csütörtökön történt, azóta a rendőrség nyomozást, az Airbnb pedig saját vizsgálatot indított az ügyben. A szállásra költött pénzt természetesen visszautalták a párnak, a házigazdát pedig – akinek egyébként ezenfelül hat további kiadó szálláshelye is volt – letiltották az oldalról.

Exit mobile version