Minden évszaknak megvannak a maga színei, amelyeknek egészen különleges hatásuk lehet ránk. A tavaszé és a nyáré az összes világos, vidám szín, amiket ha beviszünk a lakásba, frissé, üdévé teszik azt – az ősz színei pedig meleggé, bensőséges hangulatúvá varázsolják az otthonunkat, ami ebben a hidegben igazán ránk is fér. Mutatunk pár ötletet, amivel egy csapásra átalakíthatod a lakást.
A lakás évszakhoz hangolásának egyik legegyszerűbb és leghatásosabb módja az, ha kicseréled a nappaliban a párnákat. Ezekkel a színekkel azonnal meleg, kuckózós hangulat uralkodik el a helyiségen, pláne ha még egy finom meleg takarót is odaterítesz.
Ha már kuckózás, én gyerekkoromban nagyon szerettem a fűtőtest előtt kuporogni. Persze nem ugyanaz, mint egy kandalló, de megteszi. Puha párnákkal és takarókkal az igazi.
Állítólag ha az ágyneműhuzatod finom meleg színű, mondjuk barna vagy narancsos, kevésbé fogsz fázni. Ezt tuti kipróbálom.
Néhány különlegesebb, őszies hangulatú gyertyatartóval is sokat tehetünk a hangulatért. Ezek a baglyok például nagyon kis csinosak.
Csodás őszi színekben pompázó ágakat bárhol gyűjthetünk. Lehet ez a hétvégi pihentető program is.
Mostanában minden piac tele van kisebb-nagyobb cserepes krizantémokkal, amik mindenféle őszi színekben megtalálhatók.
Égősorokat sem csak karácsonykor használhatunk. Ezek a kis fények csodásan meleg hangulatúvá varázsolják a szobát.
Készíts különleges ajtódíszt, így már érkezéskor meleg hangulat fogadja a vendégeidet.
Ilyen dekorációt akár a gyerekekkel együtt is készíthettek, igazi vagy papírlevelekből egyaránt. Az ágat pedig bárhol begyűjthetitek hozzá.
Egy ilyen tál minden szoba dísze lehet. A termések mellé tegyél narancsot, fahéjat és szegfűszeget, így illatozni is fog.
Szuper egyszerű, mégis nagyon hangulatos asztaldísz. Csak egy fatál, egy nagyobb gyertya és néhány toboz kell hozzá.
Hobbiboltokban többféle méretű fadobozt lehet kapni, amit csak le kell festeni, és telepakolni termésekkel, levelekkel és gyertyákkal. Persze a biztonság kedvéért inkább elektromos gyertyával.
A párnákhoz hasonlóan a falon is cserélhetjük a képeket az évszaknak megfelelően.
Vagy akár a függönyöket is. Egy kellemesen meleg színű függöny a hozzá illő dekorációval teljesen átalakítja a szobát.
Kis cserepekből pedig aranyos mécsestartókat készíthetsz. Csak töltsd meg a cserepeket kávéval és fűszerekkel, majd tegyél bele mécsest, így kész is az illatos díszed.