Ünnepi nyitva tartás: a kereskedők nem bánnák, ha ki sem kellene nyitniuk december 24-én

Sipos Márta | 2018. November 06.
A szakszervezetek rövidített nyitvatartást szeretnének szenteste napjára.

Korábban megírtuk, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) azt javasolta, hogy a kormány módosítsa az üzletek december 24-i nyitvatartását úgy, hogy az üzletek 14 óra helyett csak 12 óráig lehessenek nyitva.

A KASZ úgy érvelt, hogy december 24. idén hétfőn lesz, így a hétvégén bárki könnyedén elintézheti majd a nagybevásárlást. Mint írták, az általuk javasolt rövidítéssel a vásárlókat nem érné nagy veszteség, ugyanakkor a kereskedelemben dolgozók és családjaik számára sokat jelentene a karácsonyi készülődésben ez a két óra.

Testvérlapunk, a 24.hu megkérdezett néhány üzletláncot, mit szólnak a javaslathoz, a válaszokból pedig az derült ki, hogy egyáltalán nincs ellenükre az ötlet, sőt néhányan azt sem bánnák, ha egyáltalán nem kellene kinyitniuk ezen a napon.

Több olyan üzlet is van – például a Praktiker és az IKEA –, amelyik már így sem nyit ki 24-én, sem december 31-én. Méghozzá azért, hogy az alkalmazottaik az ünnepek alatt a szeretteikkel lehessenek.

A Spar üzletek még nyitva tartanak szenteste napján, de ők is támogatják, hogy kollégáik minél több időt lehessenek a családjukkal. Ezért az üzleteik többsége csak 12 óráig lesz nyitva ezen a napon. A CBA hasonlóképp gondolkozik, több üzletük is rövidebb ideig tart majd nyitva.

Szintén üzletenként változik a nyitvatartás a DM-nél. A részletekről a boltvezetők és a területi vezetők döntenek, a piaci környezetet, a helyi sajátosságokat és a vásárlói igényeket figyelembe véve.

A Tesco és az Aldi az érvényben lévő jogszabályok alapján dönt, vagyis feltehetőleg 14 óráig tartanak nyitva majd az üzleteik – kivéve, ha a KASZ javaslatát elfogadják.

A KASZ elnöke, Karsai Zoltán a 24.hu-nak azt mondta: magánbeszélgetések során már puhatolóztak az egyes kereskedőcégeknél, és többen is azt mondták, egyáltalán nem bánnák, ha ki sem kellene nyitniuk ezen a napon. A kormány ugyanakkor hivatalosan még nem reagált a javaslatra.

Pexels

Exit mobile version