Otthon

Hajtóvadászat indult a szökevény tyúk után Óbudán

A szökésben lévő szárnyast nagy erők és a környékbeli gyerekek bevetésével próbálják kézre keríteni.

Meglépett egy tyúk egy budapesti udvarból. A III. kerület illetőségű szárnyast villanyoszlopokra ragasztott plakátok segítségével próbálják megtalálni a gyerekek – írja a Bors.

Fotó: MTI Fotó / Koszticsák Szilárd

„Régebben is tartottunk tyúkokat, de egy elpusztult, egy pedig szintén elcsavargott. Aztán egy hete megszökött a legutóbbi is. A három gyerekem – hat-, tíz- és tizennégy évesek – nagyon kedvelte” – mondta a lapnak Kormos Csilla, a gyerekek édesanyja.

A kerületszerte kiragasztott körözési plakátokat is a gyerekek készítették. „Nem voltunk itthon épp. Mikor hazajöttünk, hárman is szóltak az utcából, hogy látták. A kapu alatti résen bújhatott ki” – mondta az anya.

Korábban is előfordult már, hogy a kalandos kedvű baromfi elkóricált, de eddig még mindig hazatalált. „Szelíd volt, szeretett az ölünkbe ülni. Nagyon hiányzik a kicsinek, bízunk benne, hogy valaki visszahozza”– mondta a nő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top