Palácsik Lilla és Visváder Tamás idei karácsonya más lesz

Takó-Bencze Vivien | 2018. December 16.
Visváder Tamás és Palácsik Lilla nagyjából egyetértenek, ha a lakásuk dekorálásáról van szó, és azt is bevallották, hogy előbbi sokkal kreatívabb, így a fiatal feleség ráhagyja a díszítést.

Palácsik Lilla és Visváder Tamás nyáron házasodtak össze, de már négy éve együtt élnek. Egyelőre nem saját lakásban, de ezt is úgy rendezték be, ahogy előre eltervezték. A fekete, a fehér és a natúr színek hódítanak náluk, így igyekeznek mindig ehhez választani a dekorációt. Bár Lilla is imád díszítgetni, saját bevallásuk szerint Tamás sokkal kreatívabb, de mindig együtt választják ki a kellékeket. Most, hogy közeledik a karácsony, a friss házaspár is sokkal lelkesebb, amit tudnak, ünnepi díszekbe öltöztetnek. 

„Advent első vasárnapján kezdtük el díszíteni a lakást, akkor csináltuk a koszorúnkat is, ami természetesen illik a lakás színeihez. Már több mint egy hónapja karácsonyi lázban égünk, de azért nem kezdtük el olyan korán a dekorálást, csak egy hete. Pár nappal ezelőtt végre az adventi vásárt is megjártuk, ekkor érkezett meg hozzánk az igazi ünnepi hangulat” – mesélte Visváder Tamás a NLCafe.hu-nak.

Eddig egy műfenyő volt a karácsonyfájuk, most viszont azt tervezik, hogy végre egy élő, zöld fenyőt szereznek be. „Tamásnak az a terve, hogy megveszi a fát és befújja hóspray-vel, szerinte ez még jobb hangulatot teremt” – mondja Palácsik Lilla.

Minimál stílusú a lakás, így az első közös karácsonyunkkor úgy döntöttünk, ehhez illő fát veszünk. 180 centi magas fehér műfenyőt választottunk, amit arany díszekkel öltöztettünk fel. Idén először jött az érzés, hogy valami nagyon karácsonyi stílust akarunk, zöld fenyővel” – tervezgetnek A legbátrabb páros szereplői, akik nem csak a fára adnak, a lakás minden zugát kidekorálják.

Idén kettesben töltik a Szentestét. Fotó: Palácsik Lilla

„Szeretnénk fényfüzért az ablakra, grincsfát készíteni még, meg persze az adventi koszorú, ami saját készítésű, szeretjük ezeket magunk csinálni. Egyébként egy virágkötő veszett el bennem. Amikor Franciaországban dolgoztam egy idősek otthonában, sok hasonló dolgot készítettem, a többi dolgozóval együtt, így van benne gyakorlatom, ráadásul nem is esik nehezemre” – emlékezett vissza Tamás, aki elárulta, hogy ők a hagyományok szerint karácsonyoztak, amikor gyerek volt, de neki a nyugati stílus jobban tetszik. 

Maguk készítették az adventi koszorút. Fotó: Palácsik Lilla

„Mindketten úgy nőttünk fel, hogy 24-én reggel díszítjük a fát, január 6-án pedig leszedjük. A nyugati felfogás szerint viszont sokkal hamarabb díszítik a karácsonyfát, ami nekünk nagyon tetszik. Ha gyerekünk lesz, akkor már advent első vasárnapján állni fog a fa, ez már tuti” – mondta Tamás, Palácsik Lilla pedig elárulta, hogy ez a karácsony más lesz, mint az előzőek. 

24-én kettesben leszünk, ez egy új hagyomány, most, hogy már házasok vagyunk. Eddig valamelyikünk családjánál töltöttük, idén pedig a két ünnep között megyünk Miskolcra, hozzánk, és Pápára, a férjem családjához. Már több nappal Szenteste előtt ráhangolódunk, ha tehetjük csak karácsonyi zenét hallgatunk. Pár éve írtam egy nagyon jó karácsonyi cédét, azóta az megy a kocsiban ebben az időszakban. Sokszor járunk templomba, hiszen Tamás nagyon vallásos, ilyenkor advent idején pedig aztán tényleg minden vasárnap misézünk. A stúdiót is karácsonyi hangulatba hozom, csodás díszekkel, ebben fotózok ilyenkor, amit én és a vendégek is, mind nagyon élvezünk.

Kettejük közül Tamás tölt több időt a konyhában, így az idei menüt is ő készíti, persze nem mindegy, hogy milyen a teríték. „Nem vagyok egy asztalnál ülős ember, de ilyenkor még ez is más. Szenteste szépen megterített asztallal, gyertyahegyekkel, ünnepi szalvétával, adventi koszorúval az asztalon ünneplünk majd a feleségemmel. Emellett pedig a hálószobánkat is karácsonyi színekbe öltöztetjük, már elterveztem, hogy piros-fehér ágyneműt veszünk majd, csakis az ünnepek miatt.”

Tamás készíti a karácsonyi menüt. Fotó: Palácsik Lilla

Bár még nem végleges döntés, Lilla és Tamás azt is megsúgták nekünk, hogy idén valószínűleg egy új családtag kerül a fa alá. „Idén megbeszéltük, hogy közös ajándékunk lesz, egy kiskutyát, méghozzá egy francia buldogot szeretnénk venni, remélem teljesül.”

Exit mobile version