Szállodásként kezdett új életet a fiatal pár, miután beleszerettek a hotelbe, ahol megszálltak

Sipos Márta | 2019. Február 19.
Feladták jól fizető állásukat, és tettek egy ajánlatot.

Egy londoni jegyespár annyira beleszeretett egy nagy múltú szállodába, hogy egyetlen ott töltött éjszaka után elhatározták, feladják az állásukat, és megvásárolják maguknak a hotelt.

James Sheehan és Zoe Carter még 2017 novemberében szálltak meg a Milebrook House Hotelben, a walesi Knightonban, amikor a nő édesanyjához mentek látogatóba. A patinás 18. századi hotelben olyan hírességek is megfordultak, mint Mick Jagger vagy David Beckham, az utóbbi években azonban a tulajdonos úgy döntött, hogy megválik a szállótól.

Amikor James és Zoe erről tudomást szerzett, egyből ajánlatot tettek. Mint kiderült, egy másik vevő már szemet vetett a Milbrook House-ra, ő azonban egy idő után kiesett a versenyből, így tavaly decemberre végül a jegyespár tulajdonába került az épület. Összesen 677 ezer fontot (vagyis csaknem 250 millió forintot) költöttek a szállóra és a 3,5 holdas birtokra úgy, hogy korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt a vendéglátásban.

Olyan volt, mintha visszaléptünk volna az időben, annyira barátságos és nyugodt volt az egész. Haza sem akartunk menni innen

– emlékezett vissza az első itt töltött éjszakára James.

A párosnak fel kellett adnia jól fizető állását, és el kellett adniuk két hálószobás londoni lakásukat is. Végül december 13-án költöztek be, 14-étől pedig vendégeket is fogadtak. Most az épület felújításán dolgoznak.

Ez egy valóra vált álom. Nem gondoltuk volna, hogy tényleg a miénk lehet a hely. Néhány barátunk azt mondta, teljesen megőrültünk, amikor ezt kitaláltuk. (…) Korábban nem dolgoztunk a vendéglátásban, csak fizető vendégként láttunk bele ebbe a szakmába, így értelemszerűen voltak meglepetések. De mindent összevetve imádjuk, amit csinálunk, és nem is lehetnénk boldogabbak

– tette hozzá.

A páros most az esküvőre készül, amelyet idén augusztusra terveznek.

(StoryTrender)

Exit mobile version