„Ahogy a doktornő szokta mondani, egy kicsit meghaltam” – Herendi Péter futó, aki két születésnapot ünnepel

Idén öt éve, hogy Herendi Péter összeesett a Budapest Maratonon. Szerencséjére három orvos is vele futott, nekik köszönheti, hogy esélyt kapott egy új életre.

Debreceni Andrea

2023. November 24.

Magas, égig érőnek tűnő, ősz hajú férfi tart felém, léptei ruganyosak, akár egy futóé. Messziről felismerem, hogy Herendi Péter az. Bár még sosem találkoztunk, pont ilyennek képzeltem, pontosabban nem, mert egy sokkal komolyabb embert vártam. Ő viszont nagyon barátságos, meleg mosollyal köszönt és rögtön elárulja, hogy a héten ünnepelte az ötödik születésnapját. Ha valaki elmenne mellettünk az utcán, és hallaná, valószínűleg furcsállná a dolgot, de egyrészt senki nem sétál mellettünk a budai téren, másrészt nincs benne semmi meglepő: 2018. október 7-én, a SPAR Budapest Maratonon Péter szívinfarktust kapott. Három orvos futótársa élesztette őt újra, így nemcsak az ötödik születésnapját ünnepli, hanem az új esélyt is, amit azon a napon kapott.

„Gyerekkoromban nagyon szerettem futni. Budán laktunk, és anyukám mindig mikor látta, hogy nem tudok mit kezdeni magammal, azt mondta, menjél, fuss egy kört. Hát ez egy olyan másfél kilométeres kör, volt, hogy tizenháromszor futottam le. – Kezdi mesélni. A futás szeretete nem múlt el, de igazán akkor kezdett el Péter életében ismét fontos szerepet játszani, amikor betöltötte a bűvös 40-et. – Amikor eljött a 40 éves évforduló, kezdtem emberesedni (nevet), és mondtam a fiamnak, hogy mit szólna, hogyha elmennénk futni egyet Gazdagréten, ott éltünk. Középen laktunk, elindultunk fölfelé… Aztán belejöttem. Időközönként elmentem, futottam egyet. Volt egy telkem Nagytétényben, megesett, hogy kifutottam addig, ez 8-10 km-t jelentett Kamaraerdőn keresztül. Emellett volt egy házunk Balatonon, 6 km-re volt onnan, ahol strandolni szoktunk. Mindig biciklivel mentünk, aztán egyszer csak azt mondtam, hogy gyerekek, én lefutok. Jó volt, nem jöttek fel annyira a kilók.”

Herendi Péter a Wizz Air Budapest Félmaratonon, 2015-ben (Fotó: Sepsey Zoltán)

A futáshoz való viszonya azonban akkor kezdett komolyabbra fordulni, amikor megszületett a második gyermeke 2001-ben. Péter, az akkor egy perce világra jött kislánynak 47 évesen fogadalmat tett: lefut egy maratont. Ekkor már Dunavarsányban élt, ahol a szomszédjáról kiderült, hogy teljesítménytúrázó.

„Ő segített felkészülni, el is jött velem egy párszor futni, illetve adott egy nagyon jó tippet, hogy vegyem meg a Spuri magazint. Megtettem és az alapján elkezdtem Monspart Sarolta edzésprogramját csinálni. 2002. január 1-én fogtam neki, a cél az volt, hogy a szeptemberi félmaratont lefutom. És lefutottam. Majd 2004-ben az első maratonomat, aztán még három követett 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben.”

Péter időközben megismerkedett más futókkal is, és beneveztek a Balaton körüli kétnapos versenyre, ami 2×20 km-t jelentett. Összesen nyolcszor futotta körbe a Balatont, később a Balaton Maratonon is részt vett. Ezt, amíg tudta, addig mindig lefutotta, és különösen kedves emlékként őrzi, hogy abban az évben, mikor az infarktus történt, a lánya vette át a helyét.

A rajt mögött

A versenyzés mellett azonban úgy alakult, hogy ő maga is elkezdett megmérettetéseket szervezni.

„2005-ben Dunavarsányban rendeztem egy futóversenyt. Azóta 16-szor ment le. Az utolsó három évben már 50 km-re is lehetett nevezni, úgyhogy ötszáz méter óvodásoknak, aztán 4 km, 10 km, 20 km, 30 km, 40 km, 50 km. Csodálatos emlékeim vannak a versennyel kapcsolatban és általában jól sikerültek. Ebben csak szervezőként vettem részt, de a félmaratont utána mindig lefutottam. A kialakított pályán be voltak jelölve a kilométerek végig, ez Dunavarsány-Délegyháza-Dunavarsány, szóval egy elég nagy kör.”

Herendi Péter (Fotó: Leéb Ádám)

Péter nagyon büszke rá, hogy kétszer megtette a Velence tókört, a Pécs-Harkány távon is duplázott. Mint mondja, rengeteg félmaraton van mögötte, akkor is, ha általában a középmezőnyben vagy az mögött végzett. A legjobb, leggyorsabb félmaraton ideje az 1 óra 54 perc volt.

„Életformává vált, hogy megyek és futok. Nagyon megszerettem. A versenyszervezés is nagyon jó volt, a családomat is bevontam. Az infarktus előtt volt utoljára élőben verseny, és most annyian szóltak, hogy mi van a dunavarsányi futóversennyel, hogy megbeszéltem a lányommal, vegye át a stafétát. Úgyhogy jövő május 1-én dunavarsányi futónap.”

2018. október 7.

Péter a szokásos ötfős csapatával indult el a SPAR Budapest Maratonon 2018-ban, ő volt a második a váltófutásban. Másfél kilométer után azonban összeesett.

Ahogy a doktornő szokta mondani, egy kicsit meghaltam. Megállt a szívem. Arra, hogy az ember 64 évesen meghaljon, egy futóversenyen, arra van esély. De hogy három orvos fut mögöttem, és elkezdik az újraélesztést… 22 perc után jött ki a mentő. Akkor sokkolták a szívemet, addig ők tartottak életben. Az egyik Papp Letícia doktornő, kardiológus, ő kezel azóta, ő rakta be a pacemakert, mert sokat kihagyott a szívem és félt, hogy egyszer nem indul újra.

Előző nap Péter a nyugdíjasklubjával Vácon és Bánki-tónál volt kirándulni. Azt mondja, csodás idő volt, pazar kiállításokat láttak, jókat ettek, semmi nem utalt rá, hogy másnap milyen nehézség vár rá. Viszont arról a tragikus napról semmire nem emlékszik. Arra sem, hogy a lányával kimentek a pályára – együtt érkeztek a futóversenyre, a lánya lett volna a csapat befutója.

„Semmire nem emlékszem. A kórházban, az intenzíven eltöltöttem két napot, mindössze egy kép van bennem arról, hogy ott voltam. Utána még hat napot voltam a Városmajorban, egy-két kép van meg. Iszonyatos fájdalmaim voltak. Nem tört csontom, de megzúzódott a mellkasom, a szívem az nem fájt, de minden más igen.”

Fotó: Leéb Ádám

Később Péter a balatonfüredi Szívszanatóriumba került, és úgy érzi, ez megmentette. A ’70-es évektől minden nyáron Füreden nyaralt, itt volt az első nászútja, tehát volt ide kötődése. Egy érdekes történetet is megosztott ebből az időből, miszerint első osztályú volt az ellátás, de az ételek ízét jó két hónapig nem érezte. Később a Buddhista Főiskola egyik jegyzetéből megtudta, hogy a halál első fokozata, amikor az ember elveszti az ízérzékelését. Ez az a pont, ahol Péter elérzékenyülve mondja

visszahoztak.

Új esély, új élet

Azóta nem tud futni. Arra, hogy nem emlékszik semmire, úgy tekint, mint ajándékra a Teremtőtől, mert nincs benne félelem. Egyébként sincs benne, mert úgy gondolja, hogy aki fél, annak borzasztóan nehéz az élete. Ugyanakkor a szíve nem bírja.

A kapott pacemaker folyamatosan regisztrálja a szíve működését, és minden évben nagyon komoly kivizsgáláson vesz részt. Egy ilyen alkalom során derült ki, hogy az egyik ér a szívében szűkül, de nem műthető.

„Nincs vele probléma, de nem szabad erőltetni, úgyhogy az első emelet után megállok – teszi hozzá. Ám, ha bárki azt gondolja, hogy „lustálkodik”, az téved. – Napi 6-8 km-t gyalogolok, mert villanyóra-leolvasóként dolgozom, stramm vagyok. A doktornő is meg van elégedve velem. Viszont az, hogy 50 évig informatikusként dolgoztam, a rengeteg stressz megtette a hatását, két éve összegyűjtöttem egy epekőhalmazt. Akkor megint műteni kellett, de szerencsére sem előtte, sem utána nem volt baj.”

Péter azóta kitanulta a svéd- és talpmasszázst – utóbbit jelenleg is csinálja – és a pránanadi sem újdonság számára, még huszonéve találkozott vele, és lenyűgözte a dolog, olyannyira, hogy nyolcas fokozatú pránanadi mester lett belőle.

„Meg kell tanulni megérinteni a másikat. Meg kell tanulni megölelni a másikat, mert az egy fantasztikus dolog. Amikor megfogom egy páciensnek a lábát, azonnal érzem, hol a probléma. Amikor visszaigazol, és elkezdem masszírozni, jobb lesz neki – ez mindenkinél működik.”

Fotó: Leéb Ádám

Nem néz hátra, csak előre!

Hogy mennyire nincsenek véletlenek, azt megint csak jól mutatja, nem sokkal azután, hogy Dunavarsányba költözött, új szomszédja lett. A férfi nem más volt, mint Klein Csaba, az Everness Fesztivál, vagyis a legnagyobb magyar spirituális fesztivál főszervezője. A második Evernessen már Péter is részt vett barátjával, Csollák Mihály festőművésszel – és azóta is minden évben mennek. Mint mondja, masszíroz, előadásokat szervez, ő az Everness Senior Egyesületének a vezetője.

Péter azonban a hétköznapokban is odafigyel az egyesületére, a nyugdíjasklubbal folyamatosan járják a „világot”: Esztergom, Pozsony, Eger. Tavaly karácsonykor például nagyszülő-unoka karácsonyi kirándulást szervezett az úttörővasúthoz Hűvösvölgybe, illetve budapesti sétákon is részt vesznek – novemberben épp a zsidó negyedet fedezték fel. Péter a művészetek nagy rajongója, az építészet és a festészet is szívének kedves, de igazán közel magához a zenét tudja, aminek nemcsak hallgatója, hanem ő maga 10 éves kora óta gitározik. „A Villányi úti plébániatemplom vezetője segítségével létrejött egy beat misés csapat 50 éve. A mai napig együtt muzsikálunk, bár sajnos ért már minket néhány veszteség” – meséli szomorúan.

De bármekkora örömet is szerezzen számára a zene, és bármennyire sokoldalúan telnek a mindennapjai, élete legnagyobb fájdalmának tartja, hogy nem tud futni. Tavaly mégis kapott egy lehetőséget arra, hogy még egyszer, utoljára részese lehessen a SPAR Budapest Maratonnak. Barátja, Feri a kapcsolatait megmozgatva benevezte, ezzel pedig hatalmas örömet szerzett Péter számára.

„Kaptam rajtszámot, az első 100 métert lefutottam a starttal, aztán pihenőpályára álltam, amíg ő a rajtszámomat végigvitte, és az utolsó 100 métert én futhattam le. Sírtam. Még most is kiráz a hideg.”

Ez volt valószínűleg a legszebb jutalomjáték, amit egy „ötéves” kaphat.