Otthon

Most elképesztően sok mindent tudhatunk meg a konyhákról

Nagyszabású konyhakiállítás lesz.

Március 1-3. között a a Lakberendezők Országos Szövetsége által szervezett Konyhakiállítás lesz a Budapest Arénában. Ács Erzsébet, a szövetség elnöke elmondta, hogy a világszinten, így hazánkban is javában zajló gasztroforradalom miatt újra trendi lett a konyha. Főzni, lekvárt készíteni, kolbászt tölteni, sok fiatalnak van kiskertje vagy balkonládákban nevelgetik a fűszernövényeket, koktélparadicsomot.

Ezzel együtt a főzés is megszűnt egyszemélyes, háziasszonyi feladatnak lenni. Az ételek elkészítése nem magányos tevékenység többé, hanem közösségi élmény, és a hétköznapi rohanást leszámítva nem kötelező rosszként, hanem kreatív kikapcsolódási lehetőségként tekintünk rá – áll a LOSZ sajtóközleményében.

Hygge konyha (forrás: konyhakiallitas.hu)

Ezért is lehet érdemes ellátogatni a Konyhakiállításra. A háromnapos rendezvényen a szakma legnevesebb hazai képviselői mutatják be legfrissebb bútoraikat, kis- és nagygép újdonságaikat, eszközeiket a nagyközönség számára.
A LOSZ csapata abban próbál meg segíteni a látogatóknak, hogy egy egész amerikai konyhás lakásrészletet tervezett a helyszínre, a Budapest Arénába. A 108 négyzetméteres enteriőr stílusa jól tükrözi 2019 egyik fő trendirányzatát: nagyon modern, letisztult, ahol a természetes anyaghasználat és a természetközeli színek az uralkodók, a bútorok pedig a skandináv vonalat erősítik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top